2014. május 31., szombat

Áprilisi-májusi kis összefoglaló

Az áprilisi-májusi kisebb-nagyobb terepbejárásaimat egy bejegyzésben foglalnám össze.
Néhány vázlatpontban:
-füleskuvik keresés
-Marcal menti réteken bóklászás
-hamvas rétihéja védelmi tábor elötti kisebb felderítések
-védett orchideafajok felkeresése a környéken

1. Füleskuvikot tavaly hallottunk először a medencében Hencz Petivel és Fellner Zolival, a fülest pedig ifj. Vasuta Gábortól kaptuk a madárról. Idén így több alkalommal is kimentem a tavalyi revír környékére, főleg az esti és éjjeli órákban. Több alkalommal is sikerült hallanom vagy épp hallanunk a madarat Sanyi barátommal. Egy alkalommal egyszerre két madár is válaszolt a hangra. Ha már kuvikok, a "sima" kuvikból ismerünk két revírt a környéken, egyikre ráhangoztam, de semmi válasz sem érkezett (aztán a tábor alatt Petiék hallották itt), a másik környékre meg még nem jutottam el.

2. A Marcal menti bóklászások során főleg nádi madárfajokkal találkoztam, két kiemelkedő adatom van, amikoris 2 darvat láttam a piriti réteken, valamint egyik éjjel egy haris szólt nem messze tőlem.

3. Szerencsére sikerült egy hamvas párt felfedeznem a Marcal veszprémi oldalán, több alkalommal is kilátogattam a területre, volt, hogy Sanyival, volt, hogy Szabinával. Minden alkalommal találkoztunk legalább a hímmel.

4. Sanyi barátom mindig emlegette, hogy megnézné a medence egyetlen kosbor állományát. Többször említettem neki a mocsári kosboros rétet, így egyik alkalommal kilátogattunk oda is. A rét elején számoltunk kb. 20 tövet, aztán beljebb nem is mentünk már, mert víz alatt volt a terület nagyrésze.

 Nagy fakopáncs (Dendrocopos major)

 Hamvas rétihéja hím (Circus pygargus)

 Bütykös hattyú család egy magántavon /6 fiókával/ (Cygnus olor)


 Mocsári kosborok két felvonásban (Orchis laxiflora)

 Foltos nádiposzáta (Acrocephalus schoenobaenus)


 Megtépázott kardoslepke (Iphiclides podalirius)

 Kenderike-strand (Carduelis cannabina)

 Hamvas rétihéja pár (Circus pygargus)

 Villám-károk

 Nádirigó (Acrocephalus arundinaceus)

 Villámkárok 2.

 Varga Enikő fotója egy áramütött hím vörös vércséről. A madár a Kőszegre lett szállítva.

.
 Bodor János fotója egy Ság hegyi gyűrűs hím zöldikéről. A madarat 2013.08.14-én Külsővaton gyűrűztük meg a táborunkban.

2014. május 25., vasárnap

Hamvas rétihéja védelmi tábor '14

Idén is részt vettem a hamvas rétihéják védelmére szervezett medencei táborban. Néhány órát töltöttem kint a csütörtök délután, valamint szombat reggeltől táborzárásig (vasárnap délig) voltam kint.
Ezalatt is rengeteg élménnyel lettem gazdagabb. Például láttam egy számomra új fajt, az üstökösrécét. Régóta a nyomában voltam már ennek a récének. :) Most egyszerre néggyel hozott össze a madarászszerencse.

Üstökösréce csapat (Netta rufina)

Vízimadarakból ezúttal sem volt hiány, lévén több tónál is jártunk. Néhány faj, aminek különösen örültem: fattyúszerkő, kormos szerkő, küszvágó csér, vörös gém, törpegém, bölömbika, dankasirály. Ritkán találkozik az ember kis kócsagokkal errefelé, de szombat este szemünk elé került egy 8 példányos csapat az egyik tónál.

Kis kócsagok (Egretta garzetta)

A teljesség igénye nélkül további vízimadarak: szárcsa, vízityúk, kis vízicsibe, kis vöcsök, búbosvöcsök, szürke gém, nagy kócsag, tőkés réce, bütykös hattyú.
Szombat este egy magával ragadó naplemente szemtanúja lehettem egy békés stégről.. nagyon hiányzott már egy ilyen csodás feltöltődést adó jelenség. Ahogy a Nap ment le és az égbolt kék-szürke-vörös-sárga színekben játszott, majd ment át egyre sötétebbe, elöttem pedig a tó és minden nádból madárszó, behúzó gémekkel, kócsagokkal, seregélyekkel, fecskékkel. Páratlan látvány.. Jól elraktároztam magamban, hogy legyen ami átlendítsen a szürke napokon.
Bölömbika hangjától zúgó éjjelben aludtunk el villámokkal, esővel tarkítva..
Sajnos olyan fajokból ezúttal kimaradtam, mint például a gólyatöcs, bakcsó, karvalyposzáta és a kuvik, mivel a pénteket nem kint töltöttem, de én meg hazafelé láttam egy gulipánt az egyik áradásfolton. Páratlan élmény volt, itt a medencében ezt a fajt látni, nem sok adatunk van róla no. Ha már egyszer a gólyatöcsökről lemaradtam. Mellette két böjti réce volt még a vizen.
 
Gulipán a Marcalnál (Recurvirostra avosetta)

És a már emlegetett naplemente:





Természetesen a vízivilág más képviselői is lencsevégre kerültek a meleg délutáni órákban tett portyák során.

 Virágkáka (Butomus umbellatus)

Közönséges rence (Utricularia vulgaris)

És persze essen szó a ragadozókról is, elvégre is hamvas rétihéja védelmi táborról beszélünk. Nos ebből a fajból szép számmal láttunk, több revírt is felfedeztünk, így kijelenthetjük, hogy eredményes volt a tábor. Közeli rokonából a barna rétihéjából is sokat láttunk. Kabasólymok terén is remek volt a felhozatal, hiszen Csögle határában csütörtökön 2-3 madár mutatkozott, majd szombaton az egyik tónál 4-5 példány figyelte a fecskék reggeli kihúzását a nádasból. Vörös vércséből idén is remek a populáció, sok D odút és ládát foglaltak el, nem ritka az 5 tojásos fészekalj. Szemünk elé került egy átrepülő öreg rétisas is, nos az sem volt semmi látvány, akárcsak a tábor során látott 3 darázsölyv sem. Szóval remek táborunk volt idén is.

 Felkeltettük egy hamvas rétihéja tojó figyelmét (Circus pygargus)

Szép, öreg rétisas (Haliaeetus albicilla)