2014. december 28., vasárnap

12.24. és 12.28.

   Idén is kiugrottam Szenteste napján a Marcalhoz, az előző évekhez hasonlóan. Roli tartott velem. Remekül indult a napunk, már a folyóhoz kiérve a szokásos belvízfoltnál egy nagy csapat bütykös hattyú fogadott minket, noha sokkal kevésbé voltak bizalmasak, mint eddig. Eléggé meglepődtünk, mikor kiszúrtuk köztük a kis hattyút, valószínűleg a múltkori példány lehetett. Kisvártatva azonban a csapat szárnyra kapott és a szélrózsa minden irányába repültek szét. Sejtettem, hogy a madár itt tanyázhat a környéken, csak éppen a zavarások miatt, változtatja a helyét. Elég sok vízfelület akad most számára a medencében és amíg a bütykös hattyak zöme egyben marad, addig szerintem elég jó helye van itt.
16 bíbic pihent még a víz mellett és egy nagy kócsag. A környéken három kékes rétihéja vadászgatott, örömmel látom, hogy idén szép számmal jöttek északról. Azért mondom ezt, mert újabban rendszeresen látni 3-4 madarat legalább a környéken.
A napunk továbbiakban is remekül folytatódott, mert kiballagtunk a Kódó befolyáshoz és ott a piriti rétekre rálátva ismét szem elé került a 3 énekes hattyú néhány bütykös társaságában. Egy nagy őrgébics is mutatta magát a folyónál.

Kis hattyú bizonyítófotó (Cygnus columbianus)

Idén nem lehet megunni őket, bütykösök a belvízen (Cygnus olor)

Vasárnap reggel nagy várakozásokkal indultam neki egy kora reggeli kiruccanásnak, a hideg és a leesett első hó ellenére. A tervem az volt, hogy nagyon korán kiérve egy jó helyet kiszúrni a hattyas vízfolt közelében elfotózgatok, elnézelődök pár órát. Már az odautam jól indult, a csípős reggel ellenére százas vadlúd csapatok húztak ki a Somló irányából ÉNY-ra, de egyetlen a közelben pihenő csapatuk hamarabb észrevett engem, mint én őket, így hoppon maradtam egyenlőre libázásos ügyben, csak a látvánnyal vigasztalódtam. Számomra mindig remek elfoglaltság téli csapataikat figyelgetni a földeken, hátha akad köztük kuriózum faj, de ha nem akkoris egy élmény. Belebotlottam egy szarvas rudliba is, a bika szépen terelgette övéit, alig-alig vettek észre engem amikor egy nádfal takarásából figyeltem az elöttem átvágó csapatot. Nagy élmény volt, sajnos fények hiányában nem tudom eléggé visszaadni. Szép számmal mozogtak őzek, egy zsákmánnyal kószáló rókát is sikerült látnom. A hattyas vízhez kiérve épp 11 bütykös ereszkedett le a területre, majd a későbbiekben egy 5 és egy 7 példányos bütykös csapat érkezett meg persze a 16 bíbic ismét. A kis hattyú sehol sem volt, én meg lassan átfagytam a kint töltött 1,5 óra alatt, így inkább hazaindultam, mert nagy sétához kedvem nem volt, a kicsihez meg azért nem volt kedvem, mert nem akartam megreptetni a víz melletti madarakat. Így, hogy korán érkeztem, kb. kicsit úgy éreztem magam, mintha egy lettem volna a természet többi lényével. Példának okáért 4 nagy kócsag húzott át felettem (nem magasan) oda-vissza a 1,5 óra alatt, egy kékes rétihéja tojó kb. 4x ment el a közvetlen közelemben vadászgatva, egy kékes rétihéja hím szintén a közelemben húzott be a földekre, az ökörszem elöttem keresgélt a bokrok között, míg 2 holló felettem lármázott egymással. Páratlan élmény volt. Tervben van még ilyen, de akkor jó volna libacsapatot is figyelgetni. :)




Gímszarvasok (Cervus elaphus)

2014. december 24., szerda

12.21.

   Gondos szervezés, tervezés nyomán végre eljött a napja, hogy egy téli madarásztúrát csináljunk a Balatonnál. Alex és Zoli társaságában indultunk el körbenézni egyet a Magyar Tengeren. Sajnos az időjárás sokszor nem állt mellénk, elég szeles és hűvös napot zártunk, bár a néha felragyogó Nap, azért hozott némi változatosságot a vacogásba.
   Tihanynál kezdtük a körbejárást, itt a Belső-tónál és a strandon jártunk, aztán szépen tovább (Balatonfüred, Káptalanfüred, Balatonalmádi, Alsóörs, Csopak).

Fajok, amelyek nem jelentettek nagyobb szenzációt számunkra és több helyen is találkoztunk velük:
  • dankasirály
  • viharsirály
  • sárgalábú sirály
  • szárcsa
  • búbos vöcsök
  • tőkés réce
  • kerceréce (Zoli kedvence xD)
  • kontyos réce
  • bütykös hattyú
  • kárókatona
Néhány faj, amely nem ritkaság, de kevesebb példányszámban fordultak elő:
  • kis kormorán
  • barátréce
  • jégmadár
Végezetül pedig jöjjenek azok a fajok, amelyek számomra újak voltak és nagyon örültem, hogy végre láthattam őket, azaz a foglalkozás elérte a célját. :)
  • kis bukó
  • örvös bukó
  • nagy bukó
  • feketenyakú vöcsök
Remek napot zártunk, jó társaságban jól telt az idő. Nagyon sajnálom, hogy búvárokat nem sikerült látnunk, hiszen nem titkolt célom volt, de egyetlen egy madár volt, ami erősen gyanús, hogy az volt, de az meg messze is volt, el is repült, szóval passz (90%).


 Feketenyakú vöcsök, új faj számunkra (Podiceps nigricollis)

 Dankasirály Füreden (Larus ridibundus)

 A nap során megfigyelt 3 leggyakoribb faj: szárcsa(Fulica atra), dankasirály (Larus ridibundus), tőkés réce (Anas platyrhynchos)

 Bütykös hattyú (Cygnus olor)

 Nyakgyűrűs bütykös hattyú (Cygnus olor), Csopakon figyeltük meg és ott is jelölték ez év szeptember 29-én. Ő egy 3 évnél öregebb tojó madár.

 Búbos vöcsök (Podiceps cristatus)

 Feeling

2014. december 6., szombat

11.30. és 12.05.

   A múltkori kis hattyús felfedezésem után, úgy döntöttem, hogy ismét próbára teszem magamat a Marcal-medence fajgazdagságának feltérképezéseben. A borongós vasárnap délutánon azonban a szerencse nem pártolt mellém. Ezúttal a belvízfolton csupán csak 2 bütykös hattyú úszkált, majd kb. fél óra után csatlakozott hozzájuk egy harmadik. 10 tőkés réce repült fel a vízről érkezésemkor. A rétek felett egy kékes rétihéja hím vadászgatott, átrepült felettem egy nagy őrgébics is és egy áttelelő hím vörös vércse is az utamba került. Az utca végi erdő szélén egy 5 példányos sárgafejű királyka csapat keresgélt a bokrosban néhány barátcinege társaságában. Sok időt nem töltöttem kint, hiszen szorított az idő és a szemerkélő eső is. 
   Péntek délután hosszas vacillálás után, arra jutottam, hogy a Ság hegy helyett ismét a Marcalt veszem célba. A meg-megeredő eső ugyan elbizonytalanított, ám igazán nem tántorított el. Bütykös hattyúból ezúttal 29 példányt figyeltem meg két csapatban, két különböző belvíz folton, de most is hiába kerestem közöttük kis illetve énekes hattyút. Egerészölyvekből szép felhozatal volt, kb. 8 példányt számoltam. Távcsövem elé került 2 karvaly is, valamint egy a folyó felett áthúzó jégmadár is. Kékes rétihéjából ezúttal egy tojó példányt láttam, emellett 3 tőkés réce és 2 csörgő réce színesítette a palettát. 

 Egy kis kreativitás az erdő-mező kincseiből :) (Szerdahelyi Szabina)