2013. április 21., vasárnap

Madárparadicsom vol2.

   Fejembe vettem, hogy a mai napon kimegyek a múltkori helyszínre, ezúttal fényképezőgéppel. Roli tartott velem. Kiérve a folyóhoz a belvizeknél bíbiceket láttunk, kb. 15-20 példány mozgolódott a túránk alatt. A múltkor látott kékbegy hím hazafelé ismét megmutatta magát, láttuk a tojóját is. Szép, fehér csillagos madárka. Vasi oldalon még nem találtunk költő párt eddig. A veszprémi oldalra átnézve 3 nagy kócsagot láttunk, a folyón pedig egy tőkés réce pár mozgolódott. Lefelé haladva egy billegetőcankó került a szemünk elé, aztán ugyanebből a fajból még két példány. Ezúttal más cankóval nem találkoztunk. A nagy belvizeket sikerült leengedniük a múltkor húzott árokkal a Marcalba, persze segített nekik a jó időjárás is ebben. A maradék vízfoltokon 4 böjti réce és 8 nagy kócsag mellett 2 szürke gém keresgélt. A láperdő déli végénél nagy meglepetésre egy kék vércse tojó tűnt fel! Szerencsére fotót is sikerült készíteni róla. Az utóbbi időben egyre többször láttuk a fajt (pl. tavaly Hamvas rétihéja védelmi táborban, 2008-ban Csöglénél stb.). Talán majd költ is valamikor. A földeken dolmányos varjak mutatkoztak nagy számban, sokukat hajtották a bíbicek. Egerészölyv-pár nászrepült a láperdő felett. A vasi oldalon belefutottunk egy rudliba, kb. 25-30 gímszarvas legelészett nem messze tőlünk, mikor észrevettek sietve távoztak az égeres felé.
   Amúgy a visszahúzódó folyó lerakta a vörösiszapot a parton, egyre büdösebb és undorítóbb látványt nyújtva... Magyarország <3


 Mezei veréb (Passer montanus)

 Kék vércse tojó (Falco vespertinus)

 Nagy kócsagok a Marcal mentén (Egretta alba)

 Láperdő (Copyright by: Zsolnai Roland)

 Bundásbogár gyermekláncfűn (Copyright by: Zsolnai Roland)

 Kiszáradó mocsárvilág

 Sok lúd disznót győz...

Kékbegy hím (Luscinia svecica)

2013. április 14., vasárnap

Madárparadicsom

   Ma Sanyival és Rolival kerekedtünk fel, hogy körbenézzünk a napsütéses "végre" tavaszi időben a Marcal mentén. Reménykedtem, hogy a nagy belvizeken és kiöntéseken végre a várt madártömegek mozognak. Nem kellett csalódnom.
   A folyóhoz kivezető úton, a bokorsorokban mezei poszáták, kis poszáták, barátposzáták, fekete rigók, seregélyek, vörösbegyek, erdei pintyek és csilpcsalp-füzikék keresgéltek. Legtöbbjük a vonulása vége felé tart, vagy épp most érkezett meg. Sokuk viselkedett bizalmasan, ügyet sem vetve ránk.
   Néhány dolmányos varjú mellett egy-két egerészölyv tűnt fel a légtérben.
A folyóhoz kiérve ismerős hang ütötte meg fülemet, majd kis keresgélés után megtaláltam a gazdáját. Alig akartam hinni a szememnek, egy kékbegy hím volt! Két éve ettől a helytől nem messze költött egy pár, valamint a veszprémi oldalon mindig költ a faj, de itt a vasin még sosem láttam. Valószinüleg vonulásban volt.
   Az első belvizek mentén sok bíbic keresgélt, valamint néhány réti- és erdei cankó. Ezekből a fajokból utunk során láttunk még bőven.
A fecskék már hazatértek, ezért nem is csodálkoztunk a közbe-közbe felbukkanó füstiken, tegnap Cellben pedig már molnárokat is láttunk. Viszont sárga billegetőkkel most találkoztam 2013-ban először, 3-4 hím szólt a bejárt részen.
   Az úton keresztbe meghosszabítottak egy árkot, hogy a földeken felgyülemlő rengeteg vizet belevezesse a folyóba. Remélem, még egy darabig azért marad belőle. :) Ezeken a vizeken rengeteg réce tartózkodott. Négy fajukat tudtam megkülönböztetni, de nagyon sokan voltak, lehet egy-két faj rejtve maradt a szemem elöl. Böjti- és csörgő récéből volt a legtöbb, majd a tőkés réce következett a sorban, aztán a kanalas réce és végül 5 kontyos réce zárta a sort. Ezt a fajt még sosem láttam a errefelé, tavaly Nagypirit környékén volt belőle néhány példány, elötte pedig Nórápon találkoztam vele, szóval nagyon megörültem neki. Vadregényes tájjá változott a víztől a szántóföldes, facsoportos Marcal-part. Már-már azt hittem egészen máshol járok. Ragadozómadarak közül egy barna rétihéja hím, egy kabasólyom és egy vándorsólyom tűnt fel az egerészeken kívül. Egy nagy kócsag és néhány szárcsa meg vízityúk rebbent fel jöttünkre a nádból. Nagytestű sirály volt a magasban, de sajnos nem tudtuk meghatározni. Ravaszdi róka suhant át az egyik csatorna mentén a récék mögött, néhány mezei nyúl napozott a földeken és kisebb őzcsapatok pihengettek. A láperdő felett egy gyanús madár repült át, amennyit kitudtam belőle venni az alapján halászsas volt, de sajnos nem merem biztosra állítani, mert ahhoz nem láttam eléggé (egy hete Petiék Nagypiritnél láttak kettőt, valamint tavaly egyet mi,  nem messze innét). Remek napot zártunk.