2016. december 26., hétfő

Téli Magyar Tenger

Az elmúlt hetek néhány kisebb környékbeli kiruccanásról szóltak, mint pl. a püspökmolnári kavicsbányatavak felderítése, vagy a Táplánszentkereszt környéki bányatavak  bejárása. Ezeken az utakon leginkább a megyében jellegzetese madárfajok kerültek távcsöveink elé, a ritkábbak közé csak néhány olyat tudnék sorolni, mint az üstökösréce, hegyi réce, kis kormorán és a héja.
Két nagyobb volumenű túránk lett, mindkettő a Magyar Tengernél.
   Első alkalommal egyedül szabadultam le egyik kedvenc téli madarászhelyemre, hogy ránézzek az északi parton látni-e néhány ritkább madárfajt.
Balatonederics, Vonyarcvashegy, Gyenesdiás és Balatongyörök kikötőit, strandjait választottam célomnak. Megbizonyosodhattam, hogy ezeken a helyeken inkább a gyakoribb téli vendégekkel és a szokásos madarakkal futhatunk össze. Lényegében egy jó napot zártam ígyis, hiszen az időjárás is kegyeibe fogadott és az adott települések érdemleges részein is sikerült körbefutnom.
Ha ki kellene emelnem néhány fajt akkor ezeket tenném:
-kanalas réce
-fütyülő réce
-kerceréce
-kis kormorán






Greetings from Lake Balaton :)

Aztán jött mindennek a megkoronázása, a szokásos évi többedmagammal tett tviccstúra. Ezúttal a déli partra esett a választásunk, lassan elmondhatjuk azt is, hogy körbejártuk már az egész tavat. Az első éven a Tihany, Csopak, Balatonfüred részt jártuk be, tavaly a Keszthelyhez közeli részeket, idén pedig Siófok, Balatonföldvár, Szántód, Zamárdi volt a soros. A legutóbbi hetek madármegfigyelései alapján esett a választásunk erre a környékre.
Nem kellett csalódnunk, egy finom kávé és reggeli a parthoz közel és már bele is vághattunk a leskelődésbe... Jégmadár, kis kormorán, nagy bukó, kis bukó, kerceréce, barátréce és a szokásos gyakoribb fajok vésődtek a naplók lapjaiba.
A következő megállónknál már hegyi réce, azután pedig füstös réce, végül a nap csúcspontján a jegesréce is mindannyiunknál új fajként dokumentálódott.
Remek napot zártunk, sajnos Zoli ezúttal nem tartott velünk, viszont jött Vera, így idén is négyen teljesítettük a fogcsikorgatóan hideg, jeges balatoni kihívást... Jövőre ismét nekiesünk majd. :) Legalább ilyen jó legyen.. 
Ezúton is nagy köszönet Gál Szabolcsnak, aki megmutatott néhány jó helyet a számunkra ismeretlen településeken, valamint kiszúrta Nekünk/Helyettünk a jegesrécéket és a füstös récéket. :) 



 Áttelelő házi rozsdafarkú hím (Ph. ochruros)




Feelings


Falaki Máté néhány fotója zárásként:

 Mindent szemmel tartottunk...

 ...és a hangulatra sem lehetett panasz...

 ...sőt, nagy bukókkal két helyen is találkoztunk (Mergus merganser)...

 ...rokonával a kis bukóval is (Mergellus albellus)...

...sajnos a jegesrécék messze voltak és nem született jó kép, de íme a füstös récéről igen (Melanitta fusca).

2016. december 8., csütörtök

Kis Ősz, kis Tél

   Kezdek beleszokni abba a dologba, hogy a bejegyzéseimet nem "madarászvonalon" indítom el és nem csak a száraz szakmai anyagot nyomom a képetekbe. Ezt a vonalat szeretném továbbra is erőltetni.
   Amikor az embernek van elég szabad ideje és nekiindul kiszellőztetni az agyát, az felbecsülhetetlen érzés. Sajnos ebben a rohadó-rohanó világban egyre kevesebb időnk van bármire is, amikor meg van, akkor meg gyerekek vagyunk még és nem mindig használjuk ki jól, vagy túl öregek és már nem tudjuk kihasználni... Na nem mintha az én korosztályomat fenyegetné az, hogy eltud menni nyugdíjba (kac-kac Diktátor Úr és Honatyák...).
   Néha elképzelem, hogy egy ideális világban, nem dolgoznának az emberek és mindenki azt csinálná amit szeretne.. a rövidebb-hosszabb idejét, amit a Földön kapott úgy használja ki, ahogy szeretné... Bár nyilván ez sem működne, de hogy más velem egyenrangú (a társadalmi normák alapján feljebbvalónak titulált, befolyásosabb) emberek zsebeit tömöm meg azzal, hogy dolgozom, míg ők ezeregy más dolgot tehetnek az sem teljesen normális, legalábbis szerintem. Mindenki egyenlőnek születik ezen a bolygón szerintem... Ha Amerika elnöke, ha Somogyi Csabi Celldömölkről..
   Itt most nem megyek bele a halál utáni életbe, mert én ilyenekben nem hiszek.. a jelen embere vagyok és azt szeretném kihasználni amiben biztos vagyok, nem katicabogárként visszatérni agy nélkül vagy tűzben égni az idők végezetéig...
   Még jó, hogy ez egy blog és itt kifejthetem a gondolataim, úgy, hogy teszek mások véleményére, hitére stb.. Amúgy is elég antiszociális tudok lenni és magamnak való, szóval nem is nagyon érdekel kinek a dolgaiba mennyire taposok bele.. aki ismer úgyis tudja milyen vagyok, aki nem, az meg maximum ezek után nem is akar megismerni.. :) problem solved!
Na, de akkor egy kis szakmaiság.
Jellemző rám (meg úgy alapjáraton ránk, madarászokra) , hogy vezetés közben nem csak az utat figyeljük... :)
Így szúrtam ki néhány nagytestű madarat egy alkonyat során, amint átrepültek Mesteri határában. Majd másnap a szabadidőmnek hála kimentem ugyanoda, de ezúttal korán és mamámmal egy nagy darucsapat táplálkozását figyelhettük meg a vetésen. Ezt az élményt még néhány alkalommal átélhettem, sőt kicsit közelebb is lopózhattam hozzájuk. A Vas Népe még "el is csórta" néhány képemet és a kőszegi Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont, valamint az ŐNP fb oldala is megosztotta ezeket. Büszkeség!
Szemezgessünk a képekből:

Vas Népe cikk





Daru (Grus grus)



Amit kiemelnék még, az Kornél infója alapján egy sarki búvár, amit a sárvári horgásztavon láthattam. Másodszor találkoztam a fajjal, jó kis élmény volt. Ugyanitt láttam kercerécét és kontyos récét is.


 Sarki búvár (Gavia arctica)



Természetesen a vasi-veszprémi határon való ingázás sem maradhatott ki az elmúlt hetekben. Jártam a kispodárpusztai halastónál, ahol sok érdekességgel nem találkoztam, csupán két kercerécét tudok megemlíteni, mint lényegesebb fajt. Kamond sem maradt ki a szórásból, itt egy kékes rétihéja hím és egy nagy őrgébics tartozott a lényegesebb momentumokhoz.
A Marcal mentén végigcsapatva pedig egy rétisas és egy kis sólyom dobta fel az egyik napom. Hozzájuk csatlakozott két hím vörös vércse, 2-3 kormorán, pár nagy őrgébics, 5 bütykös hattyú és két kékes rétihéja is.
De inkább képekben:


 Öreg rétisas a Marcal mentéről (Haliaeetus albicilla)



 Lesek a darvak piknikjéhez. :)



 Daru táplálkozó- és éjszakázóhelyek


Feelings in County VAS



Erdei fülesbagoly Celldömölkről. A tavalyi nappalozóhelyeken tartózkodnak ismét. (Asio otus)





November végi naplementés "engeddel-brainstorm" hangulatok Kamond alól. Cikk majd a friss Cinegében, erről a helyről. :) ;) Ezekkel búcsúznék is.




2016. november 2., szerda

"...Somló szőlővesszejin nektárt csepegtettél..."

Kimagasodik a tájból a domb, messziről int Ság barátjának. Ketten védelmezik balatoni társaikat, barátaikat Nyugat felől.
A szőlővesszők minden oldalról kúsznak fel testén, borospincék és kápolnák pihennek rajta, de az emberi kéz hatásai ellenére is büszkén viseli sorsát. Várrom magasodik ott, letűnt idők hagyatéka, ma különleges madarak tanyája.

Ehhez a romhoz másztunk fel két ízben is.
Az első alkalommal egy spontán kirándulás formájában, a második egy tervezett madarász akció volt.
Magunk sem gondoltuk volna, hogy hajnalmadárral fogunk találkozni először. Még igazán havasi szürkebegyre sem számítottam, csak kihasználtuk a jó időt. Korainak éreztem még október 23.-át ehhez.. Erre ott volt egy begy és a hajnalmadár is.. Remek nap!
A második alkalommal Zoli barátom invitált le, mert volt egy kis szabadideje és szerette volna látni ezeket a fajokat. Mi meg vele tartottunk és ismét láthattuk a kis vörös szárnyú csodát meg 8 begyet!

Az utóbbi napokban amúgyis jó szériát futunk... Kőszegi kirándulás alkalmával kormosfejű cinegével találkozhattam életemben először, valamint a nagy Ny-Dunántúli daruvonulás során a város felett láthattunk mi is átrepülő csapatot... Szombathely határában volt szerencsém két sarki búvárhoz, amit ugyan nem mi találtunk, de még megvártak minket is.. illetve egy bütykös ásóludat csekkoltunk le Kornél infói alapján Rábapatyon..


Képekben:




Hajnalmadár (Tichodroma muraria)




Havasi szürkebegy (Prunella collaris)




2016. október 11., kedd

EMN 2016

Kezdésnek zene, aztán a szöveg:

OKTÓBER

Szóval itt az év tizedik hónapja is, olyan jó dolgokkal, mint a születésnapom pl. :D ha már egy kis egoizmust is bele kell vinni, meg persze olyan témákkal, mint ez a kiváló zene nyitásként vagy éppen az Európai Madármegfigyelő Napokkal!

Ez utóbbiról szólnék pár szót. Harmadik alkalommal esett a választásunk a szélmezei horgásztavakra helyszínként. Eddig sem okozott csalódást a környék és ezúttal sem. Kb. 150 madár kapott gyűrűt a nap folyamán, melyek közül több mint 80 példány barkóscinege volt. Érdekességként fogtunk egy fenyvescinegét, amelynek nem éppen jellemző előfordulási helye a vizes környezet, valamint, mint minden évben, most is került a hálóba fülemülesitke is.
Néhány egyéb gyűrűzött faj: függőcinege, nádi sármány, kék cinege, nádirigó.
Az eseményen 25 érdeklődő vett részt velünk együtt. Az ország a hagyományokhoz hasonlóan idén is jól szerepelt:






 Fülemülesitke (Acrocephalus melanopogon)

 Fenyvescinege (Parus ater)

Jómagam barkóscinege párral (Panurus biarmicus)

2016. október 5., szerda

Szeptember a szülőföldemen

A szeptember a Marcal-medencében ért. A legtöbb időt itt töltöttem kint, próbáltam belefulladni a lassan csordogáló folyó keltette nyugodt életérzésekbe, a kiöntések lassan beinduló kiszáradásába, az egész Nyáron hiányolt huzamos ideig tartó jó idő keltette boldogságba.
Kamond és Boba közti részeket jártam be több alkalommal, innét is jönnek a következő képek. Itt megint kialakult egy kis tavacska a kiöntéseknek hála, hogy aztán szépen alkalomról-alkalomra végig nézzem, ahogy kiszárad és megszűnik létezni.
Több olyan megfigyelésem is lett innét, ami említésre méltó számomra: fekete gólya, kis kócsag, vörös kánya, jégmadár, kék vércse, szürke cankó, pajzsoscankó, sárszalonka.




Sikerült belefutnom a területen egy fekete gólya (Ciconia nigra) családba is. Ők közel negyed órát töltöttek kint, míg én is ott voltam. Egy óra elteltével az egyik öreg és az egyik fiatal madár visszatért (vsz. az előzőleg kint tartózkodó 4 madárból valóak).





 Nagy kócsagok (Egretta alba) és szürke gémek (Ardea cinerea) változó számban és összetételben portyáztak az egyre csökkenő vízfelületen. Hol a fehér madárból, hol a szürke madárból került több a szemem elé, átlagosan mindkét faj legalább 10 példánnyal képviseltette magát a területen,de volt, hogy nagy kócsagból 25 egyedet is számoltam egyszerre.





Vörös kánya (Milvus milvus) négy felvonásban. Néhol közösen egerészölyvvel (Buteo buteo). Egy délelöttön vitorlázott be a területre, nálam a hónap faja. Nem gyakori vendég errefelé.





Pajzsoscankók és sárszalonka (Philomachus pugnax; Gallinago gallinago)






Európai őz (Capreolus capreolus)