Hétfőn Rolival és Sanyival egy nemrég felfedezett berekben jártunk, valamint a Marcal egyik hídjánál, kedden Rolival bányákat néztünk át gyurgyalag és partifecske ügyben, ma pedig egy hamvas rétihéja revírt ellenőriztem.
A berekben rengeteg szúnyog fogadott minket, sokat nem tudtunk ott időzni, de azért egy átrepülő kis kócsag és a folyton szóló bölömbika remek adat a megyében. Egy barna rétihéja pár portyázgatott még itt, magasan termikelt egy fekete gólya, áthúzott egy sarlósfecske csapat is és néhány nagy kócsag is tett egy tiszteletkört. Szóval remek hely.
A hídnál lévő kiöntésen láttam a múltkor gulipánt, azt ezúttal nem találtunk, ellenben két gólyatöcs mutatta magát. Végre valahára. :) Egy bíbic mocorgott itt, valamint a a vizen egy kanalas réce pár és néhány böjti réce úszkált. A folyó másik oldalán néhány tőkés réce és 2-3 böjti réce bújkált a vizzel borított legelőn. Hazafele egy régi ismerőssel, a búbosbankával találkoztunk egy vasút mellé szállt le, kocsiból nézegethettük amint keresgélt.
A két gólyatöcs (Himantopus himantopus)
Kanalas récék (Anas clypeata)
Sárga billegető (Motacilla flava)
Búbosbanka (Upupa epops)
Böjti réce a dzsindzsában :D (Anas querquedula)
Három bányát terveztük körbejárni Rolival. Az egyikben két éve több partifecske költött és egy gyurgyalag pár, idén azonban
üres a bánya, lyuk is csak 2-3 maradt az egyik partoldalban. Nem tudom
miért tünhettek el. A kettes számúban két éve szintén néhány
partifecske pár költött, ezúttal azonban az a partfal ahol ők voltak
totál máshogy nézett ki, látszólag van kitermelés a bányában azért, viszont
van egy partfal ami érintetlen és olyan mint két éve, na ott 3
gyurgyalag pár költ. Talán ők megmaradnak. Az utolsó bányában két éve több
gyurgyalag költött és partifecskék is voltak 2-3 párban. Idén azonban
csak gyurgyalag van, megmerem kockáztatni megyei szinten is elég nagy
telepben, tele lyukakkal a bánya és a légtérben 50-60 madár mozgott
folyamatosan. Ahhoz képest, hogy két éve 8 pár lehetett kb itt vagy 10..
ez remek változás. Idén munkagépet se láttam itt, lehet már nem aktív a
bánya. A továbbiakban még 3 vasi bányát akarok megnézni.
Gyurgyalagok 1. (Merops apiaster)
Költőüregek három felvonásban
Gyurgyalagok 2. (Merops apiaster)
A hamvasoknál minden rendben volt, bő másfél órát töltöttem kint, ezalatt sokat láttam a két madarat. Egyéb látott/hallott fajok: egerészölyv, darázsölyv, barna rétihéja, kenderike, mezei poszáta, tövisszúró gébics, foltos nádiposzáta, nádirigó, kakukk, dolmányos varjú.