2013. április 21., vasárnap

Madárparadicsom vol2.

   Fejembe vettem, hogy a mai napon kimegyek a múltkori helyszínre, ezúttal fényképezőgéppel. Roli tartott velem. Kiérve a folyóhoz a belvizeknél bíbiceket láttunk, kb. 15-20 példány mozgolódott a túránk alatt. A múltkor látott kékbegy hím hazafelé ismét megmutatta magát, láttuk a tojóját is. Szép, fehér csillagos madárka. Vasi oldalon még nem találtunk költő párt eddig. A veszprémi oldalra átnézve 3 nagy kócsagot láttunk, a folyón pedig egy tőkés réce pár mozgolódott. Lefelé haladva egy billegetőcankó került a szemünk elé, aztán ugyanebből a fajból még két példány. Ezúttal más cankóval nem találkoztunk. A nagy belvizeket sikerült leengedniük a múltkor húzott árokkal a Marcalba, persze segített nekik a jó időjárás is ebben. A maradék vízfoltokon 4 böjti réce és 8 nagy kócsag mellett 2 szürke gém keresgélt. A láperdő déli végénél nagy meglepetésre egy kék vércse tojó tűnt fel! Szerencsére fotót is sikerült készíteni róla. Az utóbbi időben egyre többször láttuk a fajt (pl. tavaly Hamvas rétihéja védelmi táborban, 2008-ban Csöglénél stb.). Talán majd költ is valamikor. A földeken dolmányos varjak mutatkoztak nagy számban, sokukat hajtották a bíbicek. Egerészölyv-pár nászrepült a láperdő felett. A vasi oldalon belefutottunk egy rudliba, kb. 25-30 gímszarvas legelészett nem messze tőlünk, mikor észrevettek sietve távoztak az égeres felé.
   Amúgy a visszahúzódó folyó lerakta a vörösiszapot a parton, egyre büdösebb és undorítóbb látványt nyújtva... Magyarország <3


 Mezei veréb (Passer montanus)

 Kék vércse tojó (Falco vespertinus)

 Nagy kócsagok a Marcal mentén (Egretta alba)

 Láperdő (Copyright by: Zsolnai Roland)

 Bundásbogár gyermekláncfűn (Copyright by: Zsolnai Roland)

 Kiszáradó mocsárvilág

 Sok lúd disznót győz...

Kékbegy hím (Luscinia svecica)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése