Történt ugyanis, hogy Petiékkel egyeztetve, szombaton négyesben indultunk neki a Ság hegynek, illetve a Marcal-medencének. Angi, Máté és Peti kicsit korábban kezdett a hegyen, így nekik jutott a fene nagy köd közepette két vándorsólyom a kráterben, erről sajnos én lemaradtam... Azonban mikor kiértem, utána pár perccel már meg is volt a nagy durranás, egy felreppenő örvös rigó személyében! Nagyon nem várt madárfaj, általában ilyentájt hajnalmadárért, havasi szürkebegyért, vándorsólyomért vagy épp bajszos sármányért járunk fel a hegyre (vagy csak simán körbenézni). :) Hatalmas örömmel nyugtáztuk a remek madárfaj megjelenését, még képet is sikerült Petinek készítenie.
Örvös rigó (Turdus torquatus) Hencz Péter fotója
Továbbálltunk a medencébe, itt Kamond alatt kezdtünk, ahol az ismét meghízó kiöntésen egy jégmadár és három cigányréce jelentette az izgalmasabb fajokat. Ezek mellett a szokásos nagy kócsagok, tőkés récék, kis vöcskök stb. voltak láthatóak. Itt elköltöttük az ebédet aztán Piritek alá indultunk, ahol mindig jó madármozgással találkoztunk. Most sem csalódtunk...
A reggeli két sági sólyom mellé, itt is láttunk egyet, így én sem maradtam vándor nélkül. Emellett a nagy csapat réce nyújtott még szép látványt: nyílfarkúak, fütyülők és tőkések. Kamondhoz hasonlóan itt is volt jégmadár, de itt már kettő is! Átrepült a távolban négy daru, valamint kis csoport havasi partfutót is láttunk, ami ugyan nem ritka faj, de nekem új volt! A kis csapat póling is megvolt, amit én már pár napja láttam, meg a bíbicek is a helyükön voltak. Ma is láttunk egy kékes rétihéja tojót is, szóval mentek rendesen a madarak.
Másnap reggel a hegyen kezdtem, a rigót szerettem volna ismét megfigyelni. Hosszabb-rövidebb keresgélés után egy kis hívóhang segítségével megkerült a tegnapi madárkánk. Ezúttal sem sikerült viszont sólymot látnom, pedig korán érkeztem ki. A többi madár a szokásos volt: cinegék, rozsdafarkúak, vörösbegy, fekete rigó, csuszka, holló stb. A későbbiekben ifj. Vasuta Gábor is kiérkezett és ő is látta az örvöst, sőt fotót is sikerült róla készítenie. Nekem csak ennyi sikerült:
Örvös rigó (Turdus torquatus)
Hétfőn, dr. Kóta Andris jelentkezett, hogy látták a rigót a hegyen, plusz egy havasi szürkebegy is a szemük elé került. Ez nagyot dobott a napomon, alapjáraton nem indultam ki, hiszen remek a rigó meg minden, de harmadszor már nem akkora élmény nekem sem, meg lehet, hogy neki sem. :D Viszont a begy nagyon felcsigázott, eddig egyszer láttam a Somlón még Petiékkel és most itt volt az alkalom. Egy órát tudtam kint tölteni a hegyen, aztán sötétedett is, de szerencsém volt és a legmeredekebb, legmagasabb sziklafal tetején megláttam a hőn áhított madarat. Ja, meg láttam a rigót is. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése