Jubileum!

A 100. bejegyzés mindig nagy szó egy blog életében. Épp ehhez érkeztem most...
A régi blogom után születő, immáron a saját nevemet viselő /arcoskodásból és kreativitásból 5/5-re utal a csabirding szószerkezet, szerintem ;)/ felület elérkezett a századosi ranghoz.

Nincs is erre jobb poszt, mint egy Fellner Úrral megejtett közös tó-túra tortúra :).

Vasárnap cuccoltunk össze Zolával, hogy csapassunk egyet Pápua city környékén. (Elnézést a poszt néhány sör és egy-két erős feles HP hatása után született/születik. De ilyen se volt még és újítani patent.) Máté és Alexa visszadobta a tervet, ügyes-bajos dolgaik miatt. A dübörgő gazdaság mellettem állt, hiszen végre lehúzták a túlórám és nem egy erős szombati éjjelezés után kellett kihömbölögnöm a C.orsikával a nagybetűs ZŐDBE.

7-re egy kis telefonos GPS-sel karöltve lehorgonyoztam Zoláék kecója elött, majd bevettük a nórápi tavat, ahol a Peti által talált két partfutót próbáltuk mi is agyontviccselni néhány "kollega" "mintájára". Sajnos hamar rá kellett jönnünk, hogy ezt nem nekünk találták ki, egy fia partfutót sem találtunk kint töltött időnk alatt, ellenben agyonfújt minket a szél, meg a borús idő sem növelte az optimizmusunkat.

Kiemelném erről a placcról a még mindig itt tartózkodó kis kócsagot, egy fekete gólyát, egy fiatal kabasólymot (csabasólymot muhaha), két jégmadarat és egy sárszalonkát. Miután hirtelen ötlettől felindulva telefonoztunk Petinek, hogy hát várható-e partfutó meg kb mikor (máig nem értem, hogy ezt hogy találtuk ki, hogy ő majd f@szán berendeli nekünk ide őket vagy mi... :D) továbbálltunk.

Podárra nyomultunk be, ahol a nap faja (mindkettőnk szerint) a feketenyakú vöcsök képviseltette magát egyszerre 3 példánnyal. Egyéb fajok a tóról: jégmadár, kárókatona, búbos vöcsök, kis vöcsök, szárcsa, tőkés réce, dankasirály, szürke gém. A felerősödő szél miatt is döntöttünk a távozás mellett és nagy nehezen kiötlöttük, hogy patonára állunk tova.

Patonán NEM láttunk kerítést és NEM másztunk be rajta, hogy NE lássunk puccos vityillót, kocsit, kutyát, csónakot, NEM verekedtük át magunkat elötte egy hatalmas kukoricatáblán és NEM volt a tavon mindössze két kárókatona egy pár szárcsa meg egy búbos vöcsök. Sőt, NEM láttunk egy öreg rétisast sem a tavak mellett. Jolika nénit meg ügyesen megmentettem egy bazi nagy tócsa kikerülésével attól, hogy szennyé ázzon, erre kiugrott elém a kutyája, akit sűrű elnézések közepette mentegetett a satu fékezés és kerékcsúszás után, hogy 'há, de a jó Zsömike csak ismerkedik, barátkozik, nem szokott tessék-kérem ilyet csinálni, Isten lássa a lelkemet, fiatalember..." én meg két liter izzadságot töröltem le a homlokomról, mikor a kutya kibukkant a kocsi másik oldalán örömködve... Már láttam lelki szemeimmel, hogy a "barátságos" környék összes indiai migránsa ásóval jön felénk elásni a drága Zsömiért meg a Jolika néni nagy bánatáért...

Mivel úgy éreztük, hogy nem tettünk meg mindent a partfutókért, így visszaindultunk Nórápra, én meg az "ismerdmegahazádatmozgalom" keretein belül a nap folyamán hatszor mentem át Pápuán... Nórápon megindultunk a föveny felé, mely a hőn áhított két fajt "tartalmazta" szerintünk, erre Béla bá az öreg juhász elénk hajtotta a marhákat meg vízibivalyokat... Na erre mi sem voltunk felkészülve, nagy bánatunkban azonosítottunk egy hegyi billegetőt, mellyel én még sosem találkoztam korábban, így eléggé megörvendeztetett. Ráadásul közelről figyelhettem, mert elég bizalmas példány volt.

Addig rágtam Zola fülét, hogy menjünk már át a bivalyos részen, míg rajta is eluralkodott a tviccserláz és átkommandóztunk a töltés másik oldalán a bivalyok, marhák mellett, hogy a fövenyhez érjünk... ami természetesen üres volt... Ekkor fordultunk vissza és láttuk, hogy egy bivaly a töltésről nézte végig, hogy mi ketten átsurrantunk mellettük. Nem akarom tudni miket gondolt magában, de szerintem hiába a sok tehén, a nap marhái címet mi vittük el nála... Elkeseredetten indultunk vissza az üres placcról, kifundálva a nagy okosságot, hogy "na majd most még okosabbak leszünk a közben a töltést is elárasztó bivalyoknál meg teheneknél" és kikerültük (volna) őket a rét szélén, erre felénk futott 5 juhászkutya... Csak nem akartak megállni, mi meg kezdtük felfogni, hogy nem is fognak. A semmiből jött a felmentő sereg, de nem superman meg batman képében, hanem a jó öreg Béla bá horkantott rá a dögökre, hogy IZÉ, HÉÉÉ, HÓÓ, NEEE, MARAGGYÁÁ, GYÜSSZVISSZA felkiáltásokkal abszolválja a mai plusz feladatot a csordaterelés mellett. Én pedig már kinéztem magamnak a pofára legszebbik kutyáját, hogy azon tesztelem az acélbetét jótevő hatásait, bár utólag számolgatva, ha Zoli is magával visz egyet, mint Dugovics, akkor is maradt volna még 3 bolhás, ami szétszab minket.. No de sebaj. Az öreg ment tovább (szerintem a szesztől is fűtve, fittyet se vetett ránk innéttől), mi meg kerültünk tovább, hogy elöbb érjünk oda Zoli spektívéhez meg táskájához, mint a csorda...

A feladat teljesítve lett, mi meg hazafáradtunk. Mozgalmas nap volt. Ez meg a századik. :)

 Feketenyakú vöcskök Kispodárról (Podiceps nigricollis) a kép előterében

 Életem első hegyi billegetője (Motacilla cinerea), emelve a nap fényét és gyarapítva az emlékeket.

 Ő szúrt minket ki először (egy marha mondjuk még elöbb, de ő elvonult), majd beletipegett a vízbe

 Követte a borja meg az asszonya

 Be a tocsogósba is (ahol a partfutóknak kellett volna lenniük...)

 Asszonyka is észrevette a jóképű madarászokat

 A kölök meg csak ment a fater után

 Kora őszi családi dagonya

Fater belazult, mi meg távoztunk és nem paparazziskodtunk többet





Ja és persze Zoli tollából egy kicsit szakszerűbb, kicsit komolyabb ám annál élvezhetőbb iromány a napról:

Zoli szemszögéből