Sasszinkron 2014

Idén is bevállaltam megszokott madarászterületeimen az országos sasfelmérést. Ezúttal csak vasárnap tudtam kimenni, túlóra után. Szépen hazaértem vasárnap reggel munkából, 1 óra múlva már Rolival a Marcalnál jártunk. Ez volt az első éles bevetése a spektívemnek, amit a héten rendeltem. Nem vizsgázott rosszul.

   Láttuk, hogy sorban jönnek a múltkor hiányolt libacsapatok Észak felől. Eleinte kevesebb, majd több példánnyal. A túra végére kb. 2500 madarat saccoltunk, ami a fejünk felett összesen elszállt Délnek. Piritek felé tartottak, de egy kisebb csapatot sikerült az útunk végén meglepni és átnézni egy szántáson. Biztosan mondhatom, hogy a madarak kb. 85 %-a nagy lilik volt, Branta ludat egyet sem láttunk köztük.

   A múltkori kb. 60 bütykös hattyú nagy része most is azon a repceföldön ébredezett érkezésünkkor. Spektívvel átnézve sem találtunk köztük gyűrűs madarat.

   Ekkor pillantottuk meg az első ragacsunkat! Alig akartunk hinni a szemünknek, mikoris megláttuk, hogy egy fiatal rétisas ült ki a hattyúktól nem messze egy fára, már elötte is láttuk egyszer és gyanítottuk, hogy érdemleges lesz rá odafigyelni. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy múltkor, valamint többször is az évek során egy öreg rétit, láttunk telelni a medencében, ez viszont egyértelműen fiatal példány volt. Ekkor nemsokára megláttuk a fehér farkú öreg sast is! Egyszerre két madár, nem semmi, eddig néhány éve láttunk csak ilyet, akkoris mindössze egy alkalommal. Mondhatni remekül indult a szinkron.

Mi tudjuk, hogy egy sas van a képen... (Haliaeetus albicilla) juv.

Tovább folytatva utunkat érdemleges ragaccsal már nem találkoztunk, néhány csörgő- és tőkés réce mellett dolmányos varjak, nádi sármányok és citromsármányok kísértek minket.

Hazaérve eldöntöttem, hogy alvás ide- vagy oda, de ki kellene mennem a Ság hegyre is, hátha találkozom vándorsólyommal. Kora délután el is indultam, de igazából semmi értelme sem volt. Egyetlen ragaccsal sem találkoztam a hegyen. Látott fajok: széncinege, barátcinege, őszapó, erdei pinty, fekete rigó és végül 10 darab süvöltő mellett egy balkáni fakopánccsal is összehozott a madarászszerencse. Keresztbe-kasba jártam az egész tájvédelmi körzetet pedig. Néhány képet lőttem elhagyott fészkekről meg hangulatról.

Fészkek/odúk:

Mohák/zuzmók:

Balkáni fakopáncs (Dendrocopos syriacus)

Liba-keresőben

   Volt egy kis szabadidőm meló elött, így kimentem kicsit körbenézni a Marcalra, hátha vannak még kint libák. Peti barátom többször is járt kint és látta errefelé őket meg Piriteknél. Bíztam benne, hogy ma a vasi oldalt választják.

   Sajnos csalódnom kellett, sem a múltkori belvízfoltnál (illetve annak maradékánál), sem a levegőben nem láttam egy fia libát sem. Hazafelé láttam felszállni egy nagy csapatot Piriteknél, innét sejtettem, hogy a mai napot ott töltötték a madarak. Nem tudom, hogy a földeken dolgozó traktorok miatt, vagy a szinte teljesen eltűnő belvízfolt miatt nem voltak ma errefelé, de a lényeg, hogy nem voltak.

   Ellenben ragadozómadarakból nem volt hiány. Utam elején egy karvaly tojó örvendeztetett meg, majd nem sokkal később egy hímmel is összesodort a madarász-szerencse. Őkelmét meglephettem, mert amikor a nádasból szállt fel, néhány percig még gondolkozott a közelemben egy fán, hogy mi is történt vele. Rajtuk kívül két egerészölyvet láttam, valamint a múltkori réteken most is portyázott egy hím kékes rétihéja, valószinüleg ugyanaz.

   A földeken vegye pintycsapatok keresgéltek (zöldike, tengelic, kenderike), a folyó mentén citromsármányok és nádi sármányok repkedtek, a vízről pedig kisebb-nagyobb csörgő- és tőkés réce csapatok szálltak fel. Találkoztam négy kárókatonával, először egy példányt láttam meg, majd egy hármas csapatot. A láperdő szélén sok dolmányos varjú volt megint és egy belvízfoltnál megpillantottam az idei első bíbiceimet. Hazafelé egy őszapó csapat keresgélt egy nagy nyárfán néhány barátcinegével együtt.

 

 

 Karvaly hím lesifotó (Accipiter nisus)

 

Hódrágások a Marcal mentén. Az általam bejárt kis szakaszon két megrágott és egy kidöntött fa van. Egészen Nemeskocsig tudok hódnyomokról, pár éve megtaláltuk a várukat is, amit a vörösiszap aztán elmosott. (Castor fiber)

És végül hangulatképek a délutánról:

Erdőből erdőbe

   Úgy esett, hogy ma sikerült a "nagy Marcal-teamet" összerántania Petinek és Gergőnek. Így innen-onnan, de az utóbbi évek legaktívabb emberei összegyűltek Vatnál, hogy megvitassák, a nap feladatát. Ami nem volt más, mint fészekkeresés. Ketté osztódtunk, egyik csapat a Dabronyi-erdőbe, másik a láperdőbe vetette be magát.Én Gergőékkel a láperdőt választottam, kicsit hazai pályának érezvén.

   Kellemes csalódást okozott Nekem/Nekünk a Marcal lápja. Rengeteg kismadár mutatta magát a nyarasban és az azt szegélyező cserjésben. Fenyőrigók nagy csapatai, csízek, süvöltők, ökörszemek, citromsármányok, cinegék (kék, barát, szén), fakopáncsok mellett fekete harkály, szajkó, hamvas küllő, sőt a folyón egy jégmadár is megmutatkozott. Hódrágások tűntek fel időről-időre a part menti fákon. Szépen elszaporodtak itt ezek az állatok. Az égen egymást váltották a vadlúdcsapatok. Átrepülő bütykös hattyúk, kárókatonák és dankasirályok mellett nagy kócsagok és tőkés récék színesítették még a vízimadárvilág palettáját. Sajnos a hőn áhított, már-már legendás fekete gólya fészket ezúttal sem találtuk (nem először indultunk a keresésére). Vadásztak a határban, ezért néhány helyre be sem próbáltunk jutni.

   Mivel viszonylag hamar végeztünk a láperdőben, így átmentünk mi is a dabronyi részre. Számomra még új volt ez a terület. Nem hagy bennem rossz emlékeket, mert egy vaddisznócsapat néhány méterre mellettünk sétálgatott, ilyen közel még sosem voltam hozzájuk, valamint több alkalommal is láttuk az erdő agancsos királyait. Sok holló mellett néhány egerészölyv és szajkó, kismadarakból pedig a teljesség igénye nélkül fakusz, őszapó, barátcinege, sárgafejű királyka került a szemünk elé.

A téli határt járva...

Kisebb-nagyobb kihagyás után ismét itt...
Az utóbbi két hétben többször jutottam ki kedvenc területemre madarászni, mint egész Ősszel...

December 15-én Rolival vágtam neki a Marcal celli szakaszának. Nem is hiába. A nagy hidegben sikerült egy nagyobb libacsapatba belebotlani, nagyjából ott, ahol évek óta találkozunk velük. Nem titkolt szándékkal a libák miatt indultam ki, ugyanis továbbra sem adtam fel azt, hogy egyszer belefutok egy vörösnyakú- vagy apácalúdba itt a környéken. Az esély megvan rá. Kisebb csapatok folyamatosan érkeztek a nagyobbhoz és egész szép kis "vadlúd-feszt" kezdett kialakulni a szántón. Mi folyamatosan próbáltunk közelebb férkőzni hozzájuk, de mivel egy csekélyke nádas volt csak köztünk, így ez nem ígérkezett egyszerű feladatnak. Félúton abbahagyva a próbálkozást, kerülőutat keresve elindultunk másfelé, hogy legalább nagyjából szemügyre vehessük őket távcsővel, de ekkor felrepült a nagy csapat. Egyből elkezdtem keresni, hogy miért, hiszen minket nem láthattak meg onnét még, mert takarásban voltunk. Egy ragadozómadár repült el mellettük, ami nekem elsőre gyanús volt. Tudtam, hogy egy ölyv nem nagyon zavarja meg a vadludakat, ráemeltem hát a távcsövemet és beigazolódni láttam a sejtésem, hogy sassal van dolgunk. Ám mire belőhettem volna, hogy milyennel, eltűnt a szemünk elöl. A felzavart libákat békén hagyva továbbindultunk a Marcalra. Útközben néhány vegyes pintycsapat, citromsármány és nádi sármány került a szemünk elé. A folyó mentén a hód rágta fákat figyelgettük, valamint a vízen szép számban tartózkodó tőkés- és csörgő récéket. Sok dolmányos varjú mellett egy nagy őrgébics is tartózkodott a területen és megláttuk a sast is! Furcsa volt, hogy a földön egy nagy valamit 4-5 dolmányos varjú ugrál körbe folyamatosan. Ránéztem hát és ekkor láttam meg, hogy egy öreg rétisas az! A fehér farka csakúgy virított. 4-5 éve láttunk ezen a területen többször is egy öreg rétisast, azóta se híre se hamva nem volt. A folyó túloldalán egy portyázó kékes rétihéja hím dobott még egyet a napunkon.

December 23-án szintén Rolival indultam neki az útnak. Nagy köd nehezített a látási viszonyokat. Libákkal végül nem is találkoztunk, csak két csapat hangját hallottuk, ahogy a ködben repülnek valahol a fejünk felett. Ezúttal kismadárból is kevesebb akadt. Csak néhány nádisármány és 4 cinege színesítette a listánkat. A folyó melletti belvizeken nagy csapat dolmányos varjú időzött, a vízről pedig folyamatosan reptettük fel érkezésünkkel a tőkés- és csörgő récéket. A láperdőből fekete harkály hangja hallatszott és ma is találkoztunk egy nagy őrgébiccsel.

Szenteste napján egyedül indultam ki, már eléggé megcsúszva az idővel bicajjal vágtam neki a túrának. Vonzott a napsütés, de a szél kevésbé. Kiérve a Marcalhoz nem láttam se libát se más madarat, már majdnem vissza is fordultam morogva, amikor az egyik szántóról felrepült egy nagy csapat vadlúd, majd vissza is ereszkedett. Egy mélyebb részen bújtak meg a repce között. Egyből felélénkültem. Hamar körbenéztem, hogy tudnék közelebb jutni hozzájuk. Egy vizesárok magas viszonylag magas nádasa mellett haladva indultam meg a "kánaán" felé. Volt mellettük egy magasles, néhány méterre... kicsit sem voltam flusztrált, hogy most nem éppen azon a lesen üldögélek... De mindegy, gondoltam, próba cseresznye. Szépen haladtam az árok mentén, hol guggolva, hol mászva, hogy mindig takarásban legyek. Néhányszor egekbe szökött a pulzusom, amikor a ludak mellett legelő őzek felkapták a fejüket és elfutottak jobbra vagy épp balra... attól féltem a ludak követik a példájukat, de szerencsére csak éberebben nyújtogatták a nyakukat, nem keltek szárnyra. Egyre közelebb érve a csapathoz, láttam, hogy egy nagyobb belvízfolt mentén időznek és, hogy elég szép számmal vannak. Sikerült olyan közel férkőznöm hozzájuk az ároknak hála, hogy megmerem kockáztatni, eddigi életem során még sosem voltam ilyen közel libákhoz. Szabad szemmel is jól lehetett őket látni. A csapatot néhányszor átfésülve szomorúan vettem tudomásul, hogy nincs köztük extra faj. Nagy számban nagy lilikek, kis számban vetési ludak alkották a tömeget. Szerencsére már jól átnéztem őket, amikoris kiszúrtak és szárnyra kaptak. Imádom azt a látványt, amikor több száz vagy épp ezer lúd szárnyra kap és betöltik az eget... Ezután egy másik kis szántást vettem célba, ahol messziről hattyúkat véltem látni. Nos, tényleg ott voltak, méghozzá 25 bütykös hattyú. A mai napon is volt szerencsém egy nagy őrgébicshez mellesleg.

 Bütykös hattyú (Cygnus olor) csapat, háttérben a folyó menti fákkal

Vadludak a leshelyemről fotózva

Libák takarásból

 Nagy őrgébics lakoma

 Cygnus olor

Kicsit fáj...

Kedves Olvasó/Érdeklődő,
Az alábbiakban egy kicsit az eddigiektől eltérő bejegyzést olvashattok, mint azt a cím is jelzi...
További olvasás csak saját felelősségre. :)

Valahol mindig is éreztem, hogy van egy kis művészi vénám, ezt ilyen-olyan formában olykor felszínre is hoztam. Most úgy gondoltam, hogy ezen blog keretein belül is kicsit mélyebben bele lehet folyni dolgokba a jelen aktualitásait figyelembe véve. Miközben néhány dallamos Bahlzack remixet pörgetve gondolataim a réteken-erdőkön járnak íródnak a sorok... Tehát:

Kedvcsinálónak az olvasáshoz:

Bahlzack :)

(Nem, nem kattant ki egy kerekem sem.. és a blog sem fog alapvető változásokon átmenni.)

Van a Nagy-kör. Az a fránya kis kultúrtáj néhány akác és erdei fenyves folttal. Az egy szívemnek nagyon kedves környék. Az első madarászutaim helyszíne, itt figyelgettem a vadgerléket, tövisszúró gébicseket, itt nyílt ki a szemem, hogy nem csak a cinegék és verebek léteznek és itt fúrt a kíváncsiság, hogy mik ezek a madarak körülöttem. E terület miatt szereztem be etetőt 15 éves siheder koromban, mert hát, ha Nyáron ilyen madarak vannak, mik lehetnek itt Télen? E terület miatt ugrottam be a könyvtárba az első határozóimért és az első Fekete István könyvekért. Ezen terület adta nekem az ötös érdemjegyekhez kellő vadvirágokat biológia fakultációkon, itt ismertem meg a bakszakállat, kőrisfát, ördögszemet és társaikat. Itt láttam általános iskolás koromban az első nagyobb őzcsapataimat, az első gímszarvasaimat, vaddisznóimat. Az itteni erdőfoltokban csatangolva éreztem magam nagy természetjárónak, felfedezőnek, ha többen voltunk vezetőnek, tanárnak. Itt ezen a területen tartottam később a madármegfigyelő napokat barátaimmal, itt tűnt a legközönségesebb madár is jónak, fajlista-gyarapítónak. Jegyzeteltem bőszen, növénylistám, madárlistám is volt... Ez volt az "én területem, birodalmam". Minden fáját, bokrát ismertem, tudtam melyik évben hol költ a szajkó, ölyv, holló... Hol tudok finom gombát szedni, melyik csipkebogyó terem a legjobban. Mindent tudtam róla. Roli és Sanyi barátaimmal évekkel ezelött napi szinten kint bóklásztunk délutánonként. Minden amit láttunk adat volt és napi beszélgetések helyszíne is ez a terület volt.

Volt...

Hogy másnak mi ez a táj? Semmi.. Pár szántóföld, akácsorokkal amire a kutya se kíváncsi. Tetszik vagy sem.. Ezek a tények. Aláírom. De nekem ez volt közel, ez volt "útban", ez volt a kihívás. Más legyint rá, kimegy néha egy-egy vadász lőni valamit, vagy néha ritkítják az erdőt, pár ember kimegy gombázni, kocogni esetleg kutyát sétáltatni. Térképen se jelzi semmi. Ez csak nekem Nagy-kör.. De ettől jó.

Aztán ahogy telik-múlik az idő, Te felnősz... A táj is változik körülötted. Szinte észre sem veszed. Vagyis de... Csak nem akarod. Egyre kevesebb madár tűnik fel , egyre nagyobb területeket nő be az akác és az aranyvessző. Egyre kevesebb a fészek és a felfedezésre váró titok, összeírásra váró adat... Te meg egyre kevesebbet jutsz ki, aztán ezek fényében egyre kevésbé is akarsz ide kijutni. Inkább kimész másfelé, ahol még van mit figyelni, van ami érdekes lehet.

Ahogy nekünk is egyre kevesebb látnivalót adott a Nagy-kör, egyre nagyobb szakaszokat adtunk hozzá a bejárt útvonalainkhoz. Így jutottunk ki heti szinten a Marcalra, aztán a Kódóra, aztán Nemeskocs alá is sokat jártunk ki, valamint a Marcal celli szakaszára. Mindig változtatni, újítani kell, kellett. És ez így van jól. Sorban jönnek a lépcsőfokok.

Volt az amikor, húú mi is az a holló? Ja a Ság hegyen költ, menjünk nézzük meg. Aztán néha felbukkant az utcánk környékén is, már fel is írtam, sokat néztem távcsővel.. Aztán egyre többet láttam, gyanús lett, elindultam a "nyomok" alapján és megtaláltam a fészküket, itt a Nagy-körön. Aztán ezt minden évben és ahogy egyre többet láttam a hollókat, egyre inkább nem foglalkoztam velük. Örültem nekik, de itt vannak és ennyi. Tudom, hogy vannak még 10 km-en belül 3 másik fészekben legalább. Inkább az foglalkoztatott, hogy mennyi kékbegy lehet a vasi oldalán a Marcalnak, vagy milyen és mennyi cankó mozog a belvizeken. Az meg Nagy-körön nincs, hát oda kell menni, ahol van. Amikor már nem elég a holló, meg az ölyv.. Jobb ma egy veréb..ja mégsem :)

Sajnos az idei megfigyelő nap Ság hegyre rakásában is nagyobb részt motivált az, hogy ott több madarat fogunk látni, minthogy jobban megközelíthető a Nagy-körhöz viszonyítva. Azért nem voltam hűtlen "kis-kedvencemhez", adva neki egy esélyt elötte egy héttel kiballagtam hátha érdemes ide is kijönni, de nem. Ő már nem viszonozta a szívességet. Kiadott magából mindent. Évi szinten talán egy átvonuló hantmadárral vagy gyurgyalaggal tud nekem örömet okozni. De nem haragszom rá. Sokat kaptam tőle és szinte semmit sem tudtam adni neki... Azt nem látom, hogy lenne aki átveszi a helyem és kutatási vágytól lelkesedve rohanna a ZÖLDbe. Ma? A Zinternet, mobilok korában... Na de álszentségeskedést félretéve.. ezeket használom én is... csak hát, minden változik..

Ne menjél ki, sáros leszel, kullancs megy rád, megcsíp a szúnyog, kiüt a csalán, mérgez a gomba, bök a tüske, allergiát okoz a fa, veszett a róka, agresszív a vaddisznó, megbízhatatlan az őz, betegek az állatok, megázol tüdőgyulladást kapsz, meleg van napszúrást kapsz stb... Így aztán lehet kedvet csinálni a kiránduláshoz kedves média és sok szülő... :)

Érdekes én élek.. sőt, sokan élünk és mégsem lettünk kevesebbek, mint a gép elött görnyedő virtuál világban élő "zombik" :) És mellesleg nekem is van internetem, sőt használom is..

Mi Marcalba fürödtünk ingyen és nem apuci-anyuci pénzén szállodák medencéiben... Mi bicajjal mentünk ki és nem raktak alánk kocsit... Na, de nem társadalomkritika ez a poszt.

A Nagy-körhöz visszatérve: R.I.P.

Útjaink elváltak, nekem már nincs szükségem arra, hogy heti szinten felkeressem, neki se arra, hogy bolygassam. Nagyobb területeket ellenőrizgetek, tartok szemmel. De sosem feledem amit itt tanultam, amit itt kaptam. Azért gombáért és csipkebogyóért még visszajárok, vagy csak néha barátokkal trécselni. :)