2016. július 23., szombat

Túrázás a medencében

Néhány zömében rábapatyi bejegyzéssel adós vagyok, de most arról akarok írni, ami friss élmény.
Néhány napot a nosztalgia jegyében itthon töltöttem. Az egyik ilyet egy, Édesanyámnak régen beígért Marcal menti túrával töltöttem, míg egy másikon fiatalkorom kedvenc útját jártam végig pár óra alatt.
Az egyiken én készítettem képeket, a másikon Édesanyám.
Ezekből válogattam össze egy csokrot nektek, a szokásos pár mondatos gondolatokkal.


Héjakút mácsonya (Dipsacus laciniatus). Anyu figyelmét főként a virágok kötötték le, azokat könnyen fotózta, hiszen azok egy helyben maradnak. :) Ezek közül a virágzó mácsonya amúgyis elég látványos, hiszen óriásira meg tud nőni.

Réti füzény (Lythrum salicaria) lila virágai borítják be a lápréteket és a fólyópartot. Szintén nem védett növényünk, viszont annál szebb.

Idén sem maradhattunk vízilófark (Hippuris vulgaris) fotó nélkül. Egyik kedvenc helyemen, a nemeskocsi-nagypiriti kavicsbánya és horgásztavakon. Na, ő védett. :)

Dolmányos varjú (Corvus cornix), azért ő nem repült el. Madarakról kb ennyi is. :) A nap fajai nálam a csörgő réce, törpegém, vörös gém és a gyurgyalag voltak.

 Imádkozó sáska (Mantis religiosa). A kezemből evett.... :D

Kecskebéka (Rana esculenta). Mind a tavak, mind a mellettük húzódó sokáig megmaradó tócsák nyüzsögtek az unkáktól és békáktól.

Rám valaki egyszer azt mondta, hogy mindig bemegyek bárhova, nincs elérhetetlen hely számomra. Igaz, Peti? :D Ezt azóta mások is észrevették és megállapították már. Pangó vizes, iszapos nádas felderítése..

Gyurgyalag (Merops apiaster) élőhely.


Élőhelyek billegetőcankóknak, vízityúkoknak, gyurgyalagoknak, táplálkozóhely gémeknek, kócsagoknak. Megbújva, felderítésre várva. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése