2015. december 31., csütörtök

Ünnepek között 2015-ben

Két kisebb és két nagyobb volumenű út összefoglalását céloztam meg ezzel a karácsonyi bejglizés utáni és szilveszteri pezsgőzés elötti poszttal. És persze B.Ú.É.K. minden kedves olvasónak!

   Zolival vágtunk neki 23-án a Ságnak és a Somlónak, hogy a telibetalált túra után valamelyik halastónál vezessünk le néhány ritka récével vagy még jobb fajjal. Na, hát ez az amiből semmi sem valósult meg. Még a Ságon tett kirándulásunk volt a legkedvezőbb egy süvöltő csapattal és egy szőlőrigóval. A hatalmas köd alaposan keresztül húzta a számításainkat. Mostanában, ha mi ketten együtt indulunk ki, akkor nem nagyon jönnek be a dolgok... A Somlón a romnál egy kis napsütés dobott a hangulatunkon, egészen addig, amíg rá nem jöttünk, hogy a havasi szürkebegyek nincsenek épp ott.... Másodszor futottunk itt zsákutcába... Süvöltőket itt is láttunk.
A napot Kispodárpusztán zártuk. Pár perccel a köd elött értünk oda, de a ragyogó napos időben sem láttunk semmit néhány szürke gémen és nagy kócsagon kívül. Egy jégmadár hangját hozta felénk a szél és egy kormorán tetemet találtunk, aztán jött a köd... Mi meg mentünk is haza.

   Karácsony első napján a kimaradó rokonozás helyett a Ság hegyre másztam fel pár óra erejéig... Természetesen megint köd fogadott.. Libák hangját hozta a kráterbe a kis szél, valamint egy szőlőrigót csaltam be hanggal. Persze fotót nem tudtam róla lőni.. Lefelé menet megint egy süvöltő csapat dobott a kedvemen. 10 madár (5 hím, 5 tojó) pihent az egyik ösvény melletti akácon.

   Alexával, Mátéval és Zolival az előzetes egyeztetések után a Balatont céloztuk meg Zoli pontos ütemterve szerint. Mondanom sem kell, hogy hatalmas köd volt, ami az egész napunkra rányomta a bélyegét. A tavalyi túránkhoz hasonlóan idén is a ritka téli vendégeink voltak a célpontjaink, ellenben fele annyira sem voltunk eredményesek ilyen téren, mint az elmúlt évben... Keszthely környékén jártunk keltünk, megnéztünk két strandot is, egy patak befolyást és egy mólót is, de semmi... Néhány kercerécén és kontyoson kívül semmi jobb faj nem került távcsöveink elé. Említést érdemel esetleg egy véletlenül leolvasott gyűrűs dankasirály, amit Horvátországban gyűrűztek, de jó ideje már itt tartózkodik a Balatonon nálunk, valamint 7-8 leolvasott gyűrűs bütykös hattyú. A Somlót választottuk az eredménytelen nap zárására és itt most kivételesen nem csalódtunk, hiszen volt havasi szürkebegy, ráadásul egyből 5 madár is a romok mellett tartózkodott! A dombtetőn mondanom sem kell, hogy végre valahára szikrázó napsütésbe botlottunk... Egy hamvas küllő és két süvöltő keresztezte utunkat még itt. Valamint kiemelném utunk elejéről az erdei szalonka megfigyelésünket! Jobb szájízzel tértünk haza a Somló után...

   Az év utolsó napján a Marcal mentén barangoltam, valamint a jól bevált libás helyek felé vetődtem el. Libákról annyi elég is, hogy egy kb. 30 példányos csapatot láttam a piriti réteken, vegyesen voltak vetési ludak és nagy lilikek. A nemeskocsi kavicsbányatavakon egy kis vöcsköt és 3 bütykös hattyút láttam. Sok kékes rétihéja, egerészölyv, réti pityer és két nagy őrgébics mocorgott még a folyó mentén. Az Iszkáz-Kerta-Kiscsősz háromszögben sajnos nem láttam libát, a nap meglepetése pedig Boba határában ért, egy kései cigánycsuk személyében.

B.Ú.É.K.!




 Somló 2015.12.23.




Somló 2015.12.27.




Süvöltők a Somlóról (első kép) és a Ságról (piros a hím, szürke a tojó) Pyrrhula pyrrhula





Havasi szürkebegyek a Somlóról 2015.12.27. (Prunella collaris)

Gímszarvas rudli a Marcal mentén 2015.12.31. (Cervus elaphus)


Az igazsághoz hozzátartozik még, hogy 12.30-án Szabinával megnéztük a Zsédeny alatti két énekes hattyút pár perc erejéig. :) Egyéb beszámoló a balatoni kiruccanásról és az eredménytelen napról itt:
Fellner Úr blogja


2015. december 24., csütörtök

Karácsony elötti caplatások erre-arra

Néhány képpel jelentkezem csak ebben az ünnepi bejegyzésben, hiszen komolyabb túrám csak egy volt, arról majd lesz külön poszt.



Énekes hattyú tviccs Zsédenynél. Köszönöm a pontos hely megjelölését Tóth Kornélnak! A múltkori 4 példányos rábapatyi csapatból maradt meg ez a 2 egyed és kicsit arrébb, már Zsédeny határában hesszelnek. Egy szántáson látják őket a madarászok néhány hete. Ezért is jó, ha az ember barátnője Sárváron melózik és elé kell menni... :)







Ugyanezen a napon egy kerecsensólymot is sikerül szemügyre vennünk Szabinával. Vép és Szombathely között pihent egy szántóföldön. Kocsiból figyelhettük, közel volt az úthoz.

Portyázgattam a Marcal mentén is, hol az Egeralja alatti területeken, hol Celldömölk környékén.
Az eddigi évekhez hasonlóan idén is találtam egy nagyobb bütykös hattyú csapatot Cell alatt, viszont ezúttal nem volt köztük sem énekes, sem kis hattyú, de mégcsak gyűrűs madár sem. A csapatot azóta mégegyszer sikerült megfigyelnem, de kíváncsiskodók átreptették a folyó veszprémi oldalára... Pedig nagyon jól elvoltak a repceföldön. Talán visszajönnek.
Néhány alkalommal nagy őrgébicsbe botlottam, sőt pár évvel ezelötthöz hasonlóan idén is találtam egy "raktárat".
A hónap egyik jó momentuma pedig az, hogy láttam egy kisebb daru csapatot a Marcal veszprémi oldalán Rolival. Egy szántáson táplálkozott és pihent a 6 madár. Talán jövőre is költenek majd a folyónál..




2015. december 19., szombat

New

Szeretek mindig újítgatni a bejegyzéseimmel, akár formailag, akár stílusban.
Most ez egész egyszerűen úgy jön le, hogy nem az én beszámolómat láthatjátok, olvashatjátok, hanem Mátéét, akivel vasárnap bóklásztam a környéken. Itt-ott átformáztam kicsit, de az övé. :)
Enjoy it!
Ja és a fotók is tőle származnak.

"Előzetes szervezés után Vasárnap végül csak ketten, Csabi és én indultunk útnak egy madár- és élménydús nap reményében. Vonatúttal kezdtem egészen Celldömölkig, ahol aztán csatlakoztam Csabihoz, és egy pékséget majd egy benzinkutat útba ejtve nekivágtunk a napnak. A túránkat a nagypiriti kavicsbányatavaknál indítottuk. Ekkor még bíztunk abban, hogy az enyhe szél kimossa a levegőből a szürke ködöt, és nagyobb lehetőségünk lesz libákat megfigyelni a környező mezőgazdasági területeken. A köddel kapcsolatos reményeink sajnos csak jóval később váltak valóra. Még az autóban zötyögtünk amikor Csabi egy kis vöcsköt szúrt ki a Marcalon. Szegényemnek szemmel láthatóan jól sikerült az éjszaka ugyan is találkozásunkkor ritka pocsék formáját hozta. Mindenesetre a tollai nem feltétlen voltak jó barátságban a jólneveltség és a kifinomultság fogalmával. Később, még a Marcal partján sétálgatva, láttunk egy nagyobb csapat ludat repülni a vasi oldalon, de sajnos az ekkor még kitartóan elterülő köd nem segített minket (legfőképp Csabit…) a meghatározásukban. A folyó mellett elhelyezkedő tavakon pár szárcsát és egy gácsér barátrécét leszámítva rengeteg hódrágással találkoztunk még. A leghátsó tó mellett sikerült összefutnunk a helyi vagányság két méltó képviselőjével, akik rengeteg segítőkészséggel és kevesebb szakértelemmel irányítottak minket a Marcallal párhuzamosan elhelyezkedő árokhoz, hogy ott láttak tucat számra libákat meg kacsákat is. Mondanom sem kell, feketerigón és fácánon kívül talán még kékcinegével találkoztunk arrafele. A réten, amin keresztül sétáltunk volt egy nagyobb belvíz. Ez volt eredeti úti célunk, de sajnos három messziről elriasztott bíbicen kívül semmit nem láttunk a környékén. Ezen a füves területen folytattuk utunkat, néhol kerülve egy nagy darabot, az átfolyások és belvizek miatt. Eljutottunk a Csöglei úthoz, majd tovább mentünk.  11 óra magasságában már kezdett eltűnni a köd, de napsütésnek még nyomát sem láttuk. Utunk során folyamatosan fel-fel tűnt két hím kékes rétihéja és egy tojó is. Láttunk vörös vércsét és egerészölyvet is szitálni. Meglepően sok fenyőrigóval és feketerigóval találkoztunk a bokorsávok közelében. A napraforgós területeknél pedig szép számmal mutatkoztak tengelicek, csízek, zöldikék. A Marcal mellett jöttünk visszafele, ahol habár kevesebb köd, de lényegesen több fagyasztó szembeszél emelte a délután fényét. Néhol ki-kisütött a Nap, általában nem oda ahol mi voltunk, de ha mégis, nem tartott tovább, mint fél, egy perc. A visszafele út vendégei két nagy őrgébics számtalan nádi sármány, fenyőrigók és a „pórnép”.
A idő fiatalsága miatt miután visszaértünk a kocsihoz, bepattantunk, és elmentünk a Piriti rétekhez, hátha ott látunk még valami érdekeset. Először egy ökörszembe futottunk bele, aki békésen csipegetett a kerítés tövében, majd hátrébb érve a kiterjed vízfelületen egy öreg és három fiatal bütykös hattyúval találkoztunk. Gyűrűt nem találtunk rajtuk. Szomorúan konstatáltuk, hogy a legelő tövében elhúzódó fasort elkezdték kivágni. (a hattyús képen látszanak is a maradványok a háttérben) További potenciális lehetőség hiányában hosszú tanakodás után úgy döntöttünk, hogy Marcalgergelyit célozzuk meg. Csabi kapott egy infót hogy hattyúk hesszelnek az ottani tavon, ezeket csekkoltuk volna, ha lettek volna, de sajna nyomukat sem találtuk. Miután nem jött össze ez a kör, nem érezve kezeinket, lábainkat a hidegtől, érezve ellenben a fáradtságot a nem alvás (Csabi éjszakai műszakból jött) és a koránkelés (én csak tápos vagyok) miatt, úgy döntöttünk délután háromkor berekesztjük az aznapi madarász projektet. Csabi engem kidobott a vinári vasútállomáson, ő meg hazavezetett. Vége."




 3 Cygnur olor

 Máté lesifotója Rólam

 1 Cygnus olor

 Ökörszem (Troglodytes troglodytes)

 Libák ködben

Marcal mentén

Fotók: Falaki Máté

2015. december 14., hétfő

Egy ködös nap képekben

Útvonal: Nemeskocsi-Nagypirit tavak és a töltésen végig egészen a alsósági folyószakaszig.
Dátum: 2015.12.07.
Társaság: jómagam egyedül
Időjárás: nagy fene köd van :)

Képekben:







Piriti rétek



Rétisas (Haliaeetus albicilla)

Holló (Corvus corax)

Vörös vércse (Falco tinnunculus)









Két nagy őrgébics kilenc képben (Lanius excubitor)

Bütykös hattyú (Cygnus olor)




Dankasirályok (Larus ridibundus)




2015. november 30., hétfő

11.27. (part2)

A nap második felében egy gyors kört tettem a Marcal celli és nemeskocsi szakaszán. Tavaly ilyen tájban találkoztam az énekes hattyúkkal és a kis hattyúval. Most azonban nem volt szerencsém.. Legalábbis ezekhez a fajokhoz nem.
Azonban a madarászszerencse egy hósármányt sodort elém! Nagy meglepetés volt számomra, hogy itt találkoztam ezzel a madárral. Sosem gondoltam volna.. Ahogy a Corsával lekanyarodtam a töltésről felreppent elöttem az útról és a fehéres szárnyakra figyeltem fel először. Volt olyan mákom, hogy az elöttem lévő kopasz fára ült ki elég alacsonyan és nagyon bizalmasan viselkedett. Autóval majdnem alá tudtam járni és fotózhattam.
A nap másik kiemelkedő madara egy kis sólyom volt. Ismét Fortuna fogadott kegyeibe, mert az út melletti fán pihenő kis termetű ragadozót nulla forgalom kíséretében fotózhattam az út széléről néhány bizonyító képkocka erejéig. Rég találkoztam őkelmével már.
Másik megállóhelyemen a piriti-kocsi bányatavaknál nagy csapat szárcsa úszkált, lehettek vagy 20-an. Köztük volt 3 kontyos réce és egy barátréce is. Na nekik megörültem azért. A többi tavon egy nagy csapat tőkés réce és két bütykös hattyú tartózkodott. Nagy csapat fenyőrigó keresgélt a környéken, átrepült 3 kékes rétihéja, nagy őrgébics mutatta magát, a bozótban ökörszem szüttyögött, fekete harkály hangját hozta felém a szél. Szóval volt aktivitás rendesen.
Soha rosszabb 2-2,5 órát kint!








Hósármány a Marcalon (Plectrophenax nivalis)




Kis sólyom Bobánál (Falco columbarius)