2012. május 2., szerda

Betyárok útján

  Kedden a családdal együtt a Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzetben barangoltunk, Bakonybél és Bakonykoppány környékén. Elsősorban természetjárás volt a program, de én azért nyitott füllel és szemmel jártam a vidéket. Főképp botanikai szempontból volt kihívás az út és örömmel nyugtáztam, hogy a tudásom nem sokat kopott. :)
   Madarakra térve, a nagy bükkfák között zöld- és hamvas küllő is hallatta hangját, széncinegék és barátcinegék ugráltak az ágakon, erdei pinty énekelt. Nagy fakopáncsot és csuszkákat is láttunk. A ragadozómadarak közül egerészölyv, héja és egy darázsölyv tűnt fel az égen. Egyéb fajok: barátposzáta, csilpcsalpfüzike, őszapó, seregély, fekete rigó, tőkés réce, citromsármány, füsti fecske. Odaúton Nemesszalóknál láttam az idei első gyurgyalagjaimat.

 Csuszka (Sitta europaea)

   Erdei sikló (Elaphe longissima)

   Pár szó a hüllőkről: találkoztunk egy méretes erdei siklóval és sok fali gyíkkal is. A növényekre áttérve számomra a legfontosabb volt, hogy ismét lássak babérboroszlánt. Miután az erre a névre keresztelt tanösvényen haladva szinte egyet sem láttunk és azt kellett úton-útfélen bizonygatnom, hogy egyik gyakori növény sem a boroszlán... (hát akkor hol van? miért van ezen a néven az ösvény? biztos nem az? stb..), azért nagy nehezen rábukkantam egy példányra. Ez a növény védett, reliktum fajunk, nálunk csak a Bakonyban, a Vértesben és a Keszthelyi-hegységben fordul elő.

Babérboroszlán (Daphne laureola)

A ritkább növényfajok közül az egyik patak partján találtam néhány négylevelű farkasszőlőt.

Négylevelű farkasszőlő (Paris quadrifolia)

Gyakoribb növényeink közül a teljesség igénye nélkül néhány faj: sárga árvacsalán, pettyegetett tüdőfű, piros árvacsalán, medvehagyma, indás ínfű, salamonpecsét, kónya vicsorgó, som, mezei juhar, bürök, szagos müge, erdei kutyatej, gyöngyvirág, gumós nadálytő, erdei gyömbérgyökér.

Medvehagyma (Allium ursinum)

Végezetül néhány erdei kép. Mindenkinek csak ajánlani tudom a helyet. Csodás. :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése