2015. augusztus 8., szombat

A víz bűvöletében..

Görögországi nyaralásom után még erősen égett bennem a tenger keltette vízimádat, így haza érkezésünk másnapján a nagypiriti tavaknál csillapítottam vízhiányom és persze madarászati szükségleteimet. :)
A három újabb tóból kettőn is sikerült szárcsákat megfigyelnem, kb. 17-20 példányt a pelyhes fiókától az adult madarakon át minden korosztályig. Számomra öröm ez a faj, mert leginkább vonulásban látni a medencében, költési időben sokkal nehezebb vele találkozni itt. A kocsi oldalon kabasólymok vadásztak, valószínűleg a nyárfasorban van a fészkük, de nagyon nem keresgéltem és nem mentem át a Marcalon ezért. A tavaknál átrepült 5 bíbic is, akik a rétek felől jöttek, majd a vasi oldalra szálltak át. Rengeteg füsti fecske mellett egy termikelő darázsölyvbe is belebotlottam (ezúton is köszönet Hencz Petinek a segítségért a faj pontos határozásában). A piriti réteken sárga billegetők és gyurgyalagok repkedtek, megjelent egy északról besikló fekete gólya, aki pár kör megtétele után vissza is ment arrafelé, ahonnét jött.
A folyónál ezen a környéken láttam egy 3 fiókás bütykös hattyú családot is 3-4 alkalommal az elmúlt portyáim alatt. Még kép is készült róluk, ami itt a blogon is fent van (májusi bejegyzés kb. azt hiszem). Sajnos a fehér fióka tollait megtaláltam a régi kocsi hídnál.. remélem a másik kettő, szürke fióka megvan még. Jó volt nézni, ahogy elvan ez a kis család és szépen cseperednek. A hattyú amúgyis szaporodófélben van a környéken. Szélmezőn láttunk két családot is 6-7 fiókával, Kemeneshőgyésznél is belefutott egy családba a csapat egy része, plusz itt volt ez a 3 fiókás és még valószínűleg Csögle alatt is volt egy pár, amiről a horgászok elmondása alapján tudok. Várható volt, hogy nőni fog a szaporulat, hiszen a nagypiriti tavakon évek óta átnyaral 4-10 madár, sőt egész évben mutatkoznak a réteken és a folyón is. Jó volna gyűrűseket is találni köztük. Mihályházánál legutóbb sikerült, reméljük több is követi majd.
Felreptettem egy sárszalonkát is az egyik új tavon, ami ilyen időtájt szép adat, plusz egy fürjet is majdnem eltapostam, aki volt képes elém leszállni pár méterrel előrébb, hogy aztán újra a lábam elől keljen szárnyra.
Az utam végén egy vörös gém lepett meg, amely a folyó partjáról szállt fel. Régen találkoztam ezzel a madárral itt, inkább csak Szélmezőnél.
Összességében tartalmas kis két órát zártam. :)



Darázsölyv (Pernis apivorus) 

 Közönséges rence (Utricularia vulgaris) és Vízilófark (Hippuris vulgaris) a nagypiriti tavakon

 Fiatal egerészölyv (Buteo buteo)

 Fekete gólya (Ciconia nigra)

Vörös gém (Ardea purpurea)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése