2015. augusztus 27., csütörtök

Gyűrűzőtábor a Marcalnál

Mint minden évben, így idén is megrendezésre került a Marcal-medencei madárgyűrűzőtábor a PKTE és az MME Veszprém megyei helyi csoportja szervezésében. A keménymag természetesen a régi volt, plusz jónéhány látogató tette még emlékezetessé az idei sátrazást.
Szombat reggel a korai kezdők kivágták a táborhelyet, felállítottak néhány hálóállást és kialakították a "fürdőszobát". Jómagam vasárnap délután tudtam csatlakozni a többiekhez ilyen-olyan okok miatt.
A remek hangulatban kint töltött közel egy hét számtalan olyan momentumot vonultatott fel, amiket még évek múlva is fogunk emlegetni a közös összejöveteleken, de ez nem újdonság, hiszen a kint töltött immár 8 év alatt számtalan olyan pillanat, esemény történt, ami még most is szóba kerül. Szájról-szájra terjed. :)
45 faj 485 példányát fogtuk meg a hálókkal és közel 76 fajt láttunk/hallottunk/gyűrűztünk. Szép számok ezek, főleg annak tudatában, hogy rengetegszer hátráltatott minket az időjárás és jóval kevesebb időt tudtunk hálózni, mint terveztük.
Szerencsére ígyis szép eredményeket produkáltunk, jómagam kiemelném a 7 fogott gyurgyalagot, 3 nagy fülemülét, 1 hamvas küllő tojót és a jégmadarat. Öröm volt továbbá a viszonylag sok nyaktekercs megfogása is.
Látott, hallott fajok listáján csak néhány érdekességnek a naponta megjelenő 1-4 fekete gólya, kabasólymok, 1 darázsölyv 3-4 egerésszel vegyítve, fel-felbukkanó hamvas rétihéja, környéken táplálkozó és gyülekező gyurgyalag csapat, kuvik és füleskuvik kiáltásos éjszakák... Szóval nem panaszkodhattunk idilli környezet volt, remek madarakkal.
A vendégeknek is hála megkóstolhattunk olyan gasztronómiai különlegességeket, mint a nyúlpörkölt, paprikás krumpli, gombapörkölt, hagymás sajtos kockázott virsli, rengeteg konzerv és persze egy ízben még pizzával is találkozhattunk. :D 
Az esti tábortüzek felejthetetlen hangulata is szerves része egy-egy ilyen meetingnek. Szóval én már most várom a jövő évi tábort! És csak invitálnék Mindenkit legalább egy napra!
Köszönjük a támogatást Mindenkinek, külön köszönet a Borsodinak és a Soproninak, akik nem engedték, hogy kiszáradjunk. :)


 A hangadó: sárgarigó (Oriolus oriolus)

 Olykor én is beálltam gyűrűzni, ha a helyzet megkívánta. :)

 A kígyónyakú: nyaktekercs portré (Jynx torquilla)

 A piperkőcök szerepében: gyurgyalagok (Merops apiaster)

 A kísértet: fekete gólya (Ciconia nigra)

 A celeb: jégmadár (Alcedo atthis)

 A csípős: szajkó (Garrulus glandarius)

 A triplázó: nagy fülemüle (Luscinia luscinia)




Az örök szerelem és a gyűrűzés környéke: Marcal-medence részlet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése