2016. május 22., vasárnap

Fülemülék Éjszakája 2016 - Celldömölk

A tavalyi, első alkalommal megrendezett ság hegyi Fülemülék Éjszakája után idén is bevállaltam a program helyi lebonyolítását. Nagy segítségemre volt ebben az Őrségi Nemzeti Park, akik Harsányi Krisztián és Rába Veronika közreműködésével hoztak sérült és a Chernel kertben gondozott ragadozómadarakat, a nagyérdeműnek bemutatni. Gondoltam ez megfelelő színesítés lesz a tavalyi programhoz képest, hiszen sok újat nem tudtam volna ahhoz képest megosztani az érdeklődőkkel.




A ragadozómadár bemutató három főszereplője. Macskabagoly a felső képen (Strix aluco) Kövesdi Stella fotója, uhu a középső képen (Bubo bubo) és hím vörös vércse (Falco tinnunculus) az alsón, ezt a két képet Bodor János készítette. Az érdeklődők távolról, majd közelről kézen is megpillanthatták a pompás madarakat.



A létszámra sem lehetett panaszom, sőt! A tavalyi 20 kilátogató emberke után idén közel negyvenen tették tiszteletüket a rendezvényen! A jövőre nézve is inspiráló ez a létszám, de a Ság hegyet, mint helyszínt már levettem a listáról. Vagy Sárvár környékén vagy a nemeskocsi kavicsbányatavaknál lesz Fülemülék Éjszakája majd. Az est névadó madarával sajnos nem találkoztunk, ellenben holló, vörös vércse színesítette a bokorlakó énekesek alkotta fajlistánkat és a kicsit több mint 2 órás séta után mindenki elégedetten térhetett haza. Köszönet Mindenkinek aki részt vett és segített!




Gyülekező a parkolóban és rövid program ismertetés. Bodor János fotói.






Fekete rigó tviccs a felső képen (B. János fotó), citromsármány tviccs az alsón (Szerdahelyi Szabina fotó)


Celeb születik, sokadik verzió :) (Szerdahelyi Sz.)





A folyamatos séta közben természetesen meg-megálltunk, ilyenkor rögtönzött flóra valamint fauna előadások jöttek a sorban. A bokros, nedvesebb, árnyékosabb élőhelyek néhány növényfajáról, a molyhos tölgyesek jelentőségéről, a déli lejtők, szárazabb rétek növényvilágáról, hollóról, vándorsólyomról, árvalányhajról hallhattak pár sort az arra kíváncsiak. Természetesen kérdések is záporoztak folyamatos jelleggel. (Az első három kép Szerdahelyi Sz. alkotása, az alsó kettő Bodor J.)





Séta fel-alá. Kráterbe le, kráterből fel. (Felső három Bodor J., alsó Szerdahelyi Sz.)

Végezetül életképek Szerdahelyi Szabinától:









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése