2018. február 3., szombat

2018/1!

Első téli madártani séta.
Első bejegyzés idén. :)
Mostanában nem nagyon jött ki a lépés madarászat téren, vagy ha igen, akkor nem volt miről írni igazándiból. Ezért is döntöttem úgy néhány hete, hogy szervezek egy téli sétát, hátha lesz érdeklődő és lesz végre valami érdemi madártani tevékenység a környéken. (Jó, a sasszinkront ide vehetjük, de az éves szinten, már-már kötelezőnek vehető akció és nem is nagyon tud már újjal szolgálni bejegyzés tekintetében.)
Egész jó kis napot fogtam ki a túrára, kicsit borongós, de a vége fele némi napsütéssel kecsegtető, kezdetben kicsit szeles időjárásban vágott neki a 17 fős kis csapatom a nagypiriti réteknek.
Lelkesek voltak, lelkesek voltunk, hiszen mindenhol nagy vizek álltak, amik alkalomadtán bevonzhatták a madarakat.
Nos, így is volt, hiszen bütykös hattyúk úszkáltak többfele és récecsapatok (csörgő, nyílfarkú, fütyülő, tőkés). A levegőben a szokásos vetési varjú és dolmányos varjú csapatok kecmeregtek. Fenyőrigók kísértek minket utunkon (plusz egy seregély) és érdekességnek korai bíbiceket is láthattunk. Számomra azonban mindig a libák jelentik ilyenkor a legjobb fajokat. Vetési ludakat, nyári ludakat és nagy lilikeket is megfigyelhettünk. Azonban ritka faj vagy gyűrűs példány ezúttal nem került szem elé. Kiemelnél ragadozómadarak közül a vörös vércsét és a téli vendég kékes rétihéját, valamint a napi cukiságfaktor őszapókat. :)
Remek hangulatban telt a közel 3 órás kis sétánk, többféle madárfajjal találkozhattak az érdeklődők és pozítiv visszhangokat hallottam. Legyünk még többen legközelebb! :)

Horváth Balázs fotói






 Őszapó

 Hím kékes rétihéja

Szürke gém
 
 Bíbicek

 Libák

 Fenyőrigók

Bütykös hattyúk
 
Nyílfarkú récék

Hód


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése