2013. október 6., vasárnap

Európai Madármegfigyelő Napok - Ság hegy

   Idén először, 5 év Nagy-körös&haveri társaságos&privát megfigyelőnapozás után, kicsit nagyobb feneket kerítettem a dolognak.
   Már tavaly is terveztem, hogy meghirdetem itt-ott a túrát. Aztán elvetettem, Idén viszont úgy gondoltam, meg kell próbálni. Elsőként az MME-nek jeleztem, hogy mikor és hol tartanám. Munkabeosztás miatt mindenképp vasárnapra esett a választás, aztán márcsak egy olyan időpontot kellett találni, ami nincs túl korán, se későn és ha érdeklődő lenne helyijáratos busszal is ki tudjon érni időben. Vonat meg amúgyis gyakran jár, akár Pápa, akár Zeg, akár Szhely felől. Lebeszéltem az Őrségi Nemzeti Parkkal is, hogy a Ság hegyre mennénk, ami az "ő területük". Ezúton is köszönöm Nekik a könnyű és gyors beleegyezést!
Következő lépésben egy ismerős gimis gyakornok tanárral "hirdettem az igét", hátha akad érdeklődő a volt suliból. Aztán munkahelyen is témáztam erről kicsit, valamint néhány környékbeli természetjárónak és madarásznak is elhintettem.
Nem utolsó sorban pedig egy közösségi oldalon vettem fel a kapcsolatot egy helyi természettel foglalkozó intézménnyel, nekik is nagyon sokat köszönhetek, hogy készséggel segítettek.
   Azért a Ság hegyre esett a választásom, mert egy megyei szinten jól ismert és természeti értékekben viszonylag gazdag hely, amit elég jól ismerek. Sejtettem azt is, hogy kb. milyen fajokkal fogunk találkozni.
   Barátnőm, Szabina nagy örömömre velem tartott és haveri köröm is majdnem teljes létszámban jelen tudott lenni idén, amit ezúton is nagyon köszönök nekik. A pápai egyesületből Peti barátom és barátnője Angi jött el, valamint két ismerősük Imre és barátnője. Valamint Sárvárról érkezett Kornél és párja. Így 12-en voltunk az eseményen. 151 madarat láttunk összesen, a 3 leggyakoribb faj pedig a seregély, fekete rigó, énekes rigó "trió" volt. Érdekességként egy hazafelé látott karvaly és a hegyen egy erdei szürkebegy szolgált.
Jó hangulatban telt a nap és remélem jövőre is hasonlót, ha nem jobbat tudunk majd összehozni. :)

 The team :)
 Profik :)

 Jómagam :)

Haveri kör :)

 :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése