2015. október 19., hétfő

2015.10.18.

Négyen összebeszéltünk, hogy nézzünk szét kicsit a Tömördi Madárvártán egy októberi vasárnapon. A választásunk 18-ikára esett és nagy szerencsénkre az időjárás volt olyan kegyes hozzánk, hogy az elmúlt héthez képest nem esett végre az eső. Zoli volt a sofőr, Alexával és Mátéval együtt érkeztek át a gyönyörű Vas megyébe, hogy felvegyenek engem, a program mentorát. :)
A viszonylag baráti. ám kicsit hűvös idő kedvezett a madaraknak is. Majdnem minden körben 20 fölött volt a fogott madarak száma, sőt, akkor még elég minimálisat írtam...
Délelőtt egy kisebb gyerekcsoport is ott sürgött-forgott a táborban, ám miután távoztak már nagyobb aktivitással dobtuk be magunkat és mentük a köröket. Pozitívum számomra, hogy miután ismertem korábbról a "gondnokot", így ő ennyivel beérvén nyugodt szívvel bízta ránk a két kör egyikét folyamatosan és szedhettük a madarat mindenféle ellenőrzés és "vérszívás" nélkül. Mi meg szépen helytálltunk és mindent ki is szedtünk.
:)

A nap során fogott, számunkra lényegesebb madárfajok:

Fekete harkály
Erdei szürkebegy
Tüzesfejű királyka
Sárgafejű királyka
Réti pityer
Ökörszem
Csíz
Hegyi fakusz




 Meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes)

 Erdei szürkebegy (Prunella modularis)

Csíz (Carduelis spinus)

Hegyi fakusz (Certhia familiaris)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése