2018. május 22., kedd

Vasi kányák

Két ízben futottam bele kányába/kányákba az elmúlt héten a megyében.
A magyar terepmadarászok honlapját böngészve természetesen nekem is feltűnt, hogy boldog-boldogtalan már ezt a két fajt látja napok/ hetek óta a megye középső részein...
Egy ízben nekem is sikerült belefutnom még Molnár Daniék társaságában egy vörös kányába az egyik kavicsbányató rendszernél, de erről van itt egy írás korábbról..
Valamelyik reggel autóval mentem fel munkába és megálltam a távcsövező Kornél barátom mellett (hiszen az út az egyik kányás placc mellett vezet fel) és örömmel konstatáltuk, hogy egy vörös kánya vadászgat a tarló felett..
Aztán munkából hazafele jövet egy dögkútra vitt az utam és ekkor örömmel konstatálhattam, hogy az idei negyedik ittlétemkor végre láthattam egy barna kányát a rengeteg holló és néhány egerészölyv között plusz még egy vörös kánya is volt itt is.
De inkább képen, mert ez a történet csak ennyi.
:)




Barna kánya (MILMIG) és Vörös kánya (MILMIL), egymásról pár méterre kiülve fent
Balra lent a barna kánya kiülve, jobbra lent a vörös kánya repülve
Saját fotó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése