2015. november 27., péntek

11.27. (part1)

   A mai bejegyzést bonthatnám több részre is, mivel két helyszínen jártam ma, de inkább úgy döntöttem, hogy két külön posztot fogok írni. Ez az első.
Bodor János infója alapján a hét elején megtudtam, hogy Celldömölkön, a városközponttól kicsit arrébb van egy nyírfa, amit néhány erdei fülesbagoly (Asio otus) nappalozóhelynek választott. Derengett egy adat a birding.hu-ról, ami ennek a fának a közelében néhány éve megjelölt egy helyet, ami szintén ennek a fajnak a nappalozóhelyeként funkcionált. Akkor nem találtam a madarakat, most viszont úgy hozta a sors, hogy kedden láthattam őket. Akkor 5 madár pihengetett az ágak között, de János beszámolója alapján, volt, hogy 7 madár is látható volt. Végülis ma kinéztem az említett helyre és 8 madarat számolhattam, amikről sikerült néhány képet is készítenem a gyenge fényviszonyok ellenére.


 Erdei fülesbaglyok (Asio otus)










 Megörökítettem a köpeteiket és a "nyomukat" is. :)


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése